Sport

Gyomorgondokkal a döntőkbe

kozak-danuta-(i)(2)(960x640)(1).jpg (kozák danuta, )
kozak-danuta-(i)(2)(960x640)(1).jpg (kozák danuta, )

Sikerrel vették az első akadályt legjobb kajakosaink és kenusaink a zágrábi Európa-bajnokság első napján.

Nem indult felhőtlenül a magyarok számára a zágrábi Európa-bajnokság. A nevezési problémákat követően újabb gonddal kellett szembenézni: vírusfertőzés tört ki a csapaton belül, péntek délelőtt három versenyzőnk is rosszullétre, hasmenésre panaszkodott, sajnos Varga Dávid, Kovács Katalin és Vad Ninetta sincs százszázalékos állapotban, utóbbinak Komka Zsolt csapatorvos infúziót is adott.

A három betegből egyébként Vad Ninetta pénteken pihenőnapos volt, hiszen K-2 1000 méteren a kis mezőny miatt csak finálét rendeznek ezen az Európa-bajnokságon, ám Varga Dávid és Kovács Katalin is végigversenyezte a pénteket. Előbbi C-1 1000 méteren (ebben a számban nem indult a pekingi bajnok Vajda Attila az Eb-n) harmadik hellyel, utóbbi K-2 500 méteren győzelemmel, míg a női négyes tagjaként a németek mögött futam másodikként jutott be a döntőbe.

De nem csak ők jártak sikerrel. Ifjúsági olimpiai bajnokunk, Farkasdi Ramóna K-1 1000 méteren előfutamában a német Silke Hörmannt legyőzve nyert, az élen zárt Szalai Tamás (K-1 500 m), Kozák Danuta (K-1 500 m), a Dombi Rudolf, Kökény Roland páros (K-2 1000 m) és a Sáfrán Mátyás, Nagy Péter (C-2 1000 m) duó is.

„Fölényesen nyertem, de azért érzem a kezemben, hogy én már az alapozó időszakban vagyok. Nagyon nem esett jól ez az ötszáz méter” – értékelte Kozák Danuta a futamgyőzelmét.

Szuperül ment alattam a hajó, bizakodó vagyok a döntőt illetően, amely nyilvánvalóan nehezebb lesz” – mondta a „fordítottját” a K-1 500 méter két évvel ezelőtti Európa-bajnoka Szalai Tamás.

A fent említetteken kívül a Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű négyes második, míg Mike Róbert (C-1 500 m) harmadik hellyel biztosította a helyét a döntőben.

Szerintem ígéretes a négyesünk, könnyűnek tűnt ez az előfutam, és érzem, hogy bőven van még ebben az egységben” – magyarázta Kammerer Zoltán a versenyt követően.

Túlóráznia csak három egységnek kellett: Vasbányai Henrik és Németh Szabolcs C-2 500 méteren, Pintér Márk és a Dobos András helyére beugró Kugler Attila K-2 500 méteren továbbjutott középfutamából, a K-1 1000 méteren induló Slezsák István azonban nem került be a legjobb kilenc versenyző közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik