Sport

Kamuti a vívósport átalakítását sürgeti

Az utolsó napon ezüstérmet nyert férfi párbajtőrcsapat teljesítményét méltatta, egyúttal a hazai vívósport strukturális átalakulásának szükségességét emelte ki Kamuti Jenő, a sportági szövetség szakmai alelnöke az Európa-bajnoki szereplés értékelésekor.

“Minden elismerésem a párbajtőrcsapaté, fantasztikus sorozatot produkált azzal, hogy a pekingi olimpia óta mindegyik Eb-n és vb-n dobogós eredményt ért el. Jól egyesült ebben az együttesben a fiatalság és a rutin, ismét bebizonyosodott, hogy aki tud vívni, az sikeres lehet. Vagyis egyszerűen csak meg kell tanulni vívni – nyilatkozta Kamuti Jenő. – Ez az ezüst persze nem feledtetheti azt, hogy szükség van strukturális átalakításra. Megfontoltan, átgondoltan, konszenzusra törekedve meg kell állapodni valamilyen rendszerben a vívásért és a vívásból élőknek, s ha az alapok megvannak, következetesen végig kell vinni a programot.”

Az olaszországi Eb-n a magyarok nagyon gyengén szerepeltek, a hat versenynapból ötön a közelébe sem kerültek éremszerzésnek, csupán a férfi párbajtőrözők értek el – a csapatversenyben – kiemelkedő eredményt.

Kamuti óva intette a sportág hazai döntéshozóit, hogy kapkodjanak, már csak azért is, mert jövőre Budapest rendezi a világbajnokságot, márpedig hazai eseményen illik sikeresnek lenni, ugyanakkor szerinte mindenképpen el kell kezdeni az építkezést. Mint mondta, a legfontosabb a vidéki központok kialakítása, megerősítése, a vívóbázis szélesítése, a hazai versenyek népszerűsítése és a vívómesterképzés.

“Tartalommal kell megtölteni az elveket. A szövetségnek nem csak az lenne a feladata, hogy menedzselje a válogatottakat, hanem az is, hogy személyes jelenléttel érzékeltesse vidéken, hogy ott is fontos a vívás.” 

Kamuti említést tett az olimpiára készülő négy vívó – Mohamed Aida, Szász Emese, Imre Géza és Szilágyi Áron – Eb-teljesítményéről is. Hangsúlyozta, hogy számukra csak a felkészülés egyik állomása volt a kontinensviadal, s hozzátette, hogy az elithez tartozó vívók úgy általában nem villogtak Legnanóban.

Ezzel együtt kénytelen volt rögzíteni, hogy ilyen gyenge szereplésre nem emlékszik, pedig 1957 óta jár világversenyekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik