Sport

A hat gól elég is lehet meg kevés is

nagy lászló (nagy lászló)
nagy lászló (nagy lászló)

Világbajnoki selejtezőn vasárnap hat góllal verte a magyar férfi kézilabda-válogatott norvégiát. Értékelés.

Vasárnap délután Veszprémben telt ház előtt és fantasztikus hangulatban rendkívül fontos világbajnoki selejtezőt játszott a magyar férfi kézilabda-válogatott Norvégia ellen. A párosmérkőzés első felvonását a három év után ismét válogatott Nagy László hat góljával és számos kiemelkedő magyar teljesítménnyel, jó hajrával végül 27-21-re a magyar csapat nyerte.

A válogatott szövetségi kapitánya, Mocsai Lajos természetesen rendkívül örült a győzelemnek: “Óriási csata zajlott a pályán, amelyben egy sikeres végjátékkal végül hatgólos előnyre tettünk szert. Az első tizenöt percben több hibát is elkövettünk, ezekből tanulnunk kell a visszavágóra. Óva intenék mindenkit attól, hogy fölényesnek tartsa a sikert, a hat gól mindig határeset az efféle párharcokban, ezért természetesen 0-0-nál kell kezdenünk a visszavágót. Nagy László csapatba kerülése, illetve Pérez Carlos több hét utáni visszatérése természetesen azt is jelentette, hogy taktikailag nagy kihívás volt felkészíteni a csapatot. Sokan érdeklődnek Nagy László csapatba illesztéséről, ő egy ember a csapatban, aki a többiekhez hasonlóan rendkívüli alázattal végzi a dolgát, jól passzol a csapatba, de sem őt, sem mást nem szeretnék kiemelni, mindenki nagyszerű teljesítményt nyújtott.”

A mérkőzés összefoglalója:

Kollégája, Robert Hedin, a vesztes norvég válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzést követően jóval szűkszavúbban nyilatkozott: “Ötvenkét percig jól játszottunk, a végjátékban azonban a magyar csapat kapusának védései, illetve a lerohanások révén komoly előnyt szerzett ellenfelünk. Célunk, hogy Oslóban hatvan percig játsszunk jól.”

A magyar válogatott kapusa, Fazekas Nándor is a csapat érdemeit emelte ki: “Az egész csapat rettentően nagy bravúrokkal járult hozzá a sikerhez. Úgy gondolom, ez a hat gól elég is lehet meg kevés is. Norvégia csapata ugyanis a legnehezebb ellenfél, akit kaphattunk, így kint is nagyon-nagyon jól és fegyelmezetten kell játszanunk ahhoz, hogy kvalifikáljuk magunkat.”

“Kicsit nehezen találtuk az elején a játékunkat, ami nem csoda, hiszen két hete egy teljesen új felállásban játszunk. Ez pont olyan eredmény, ami jó, mert nem tudunk megnyugodni, mégis kicsi fórral várhatjuk a június 16-i visszavágót” – értékelt Császár Gábor, a válogatott irányítója.

Kézilabda, Férfi vb-selejtező, 1. mérkőzés:

MAGYARORSZÁG-NORVÉGIA 27-21 (12-10)
Veszprém játékvezetők: Geipel, Helbig (németek)

MAGYARORSZÁG: Fazekas, Mikler (kapusok), Császár 6 (2), Gulyás 3, Harsányi 4 (2), Iváncsik G., Laluska, Lékai 2, Mocsai T. 1, Nagy L. 6, Pérez 1, Putics, Schuch 1, Szöllősi, Vadkerti 1, Zubai 2. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos.
NORVÉGIA: Erevik, Medhus (kapusok), Björnsen 2, Hansen, Hyppe, Jöndal, Kjelling 4, Klev, Mamelund 2, Myrhol 3, Rambo 1, Riegelhuth Koren, Paulsen, Tönnesen, Samdahl 3, Tvedten 6 (3). Szövetségi kapitány: Robert Hedin.
Kiállítások: 2, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3.

Visszavágó: június 16., 19:10, Oslo
A párharc győztese vehet részt a 2013-as spanyolországi világbajnokságon

A további vb-selejtezők első mérkőzéseinek ereményei:
Oroszország-Csehország 23-22 (11-12)
Szlovénia-Portugália 31-26 (11-10)
Németország – Bosznia-Hercegovina 36-24 (18-7)
Szlovákia-Fehéroroszország 24-26 (10-12)
Macedónia-Ausztria 26-21 (16-10)
Litvánia-Lengyelország 17-24 (9-12)
Svédország-Montenegró 22-21 (12-10)
Izland-Hollandia 41-27 (17-14)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik