Sport

Tiger Woods beérte Nicklaust az örökranglistán

Idén másodszor varázsolt a golf királya, megnyerte a Memorial Tournamentet, ezzel beérte Jack Nicklaust a PGA-sikerek tekintetében.

A versenyt az Ohio állambeli Dublinban rendezték, ahol Woodsnak tetemes, 4 pontos hátrányt kellett ledolgoznia az utolsó napon. A korábbi világelső vasárnap nagyon belejött, és a 18 lyukat 72 helyett mindössze 65 ütésből beütötte, így végül kettővel nyerni tudott. Az amerikai golfozónak ez már az 5. sikere volt a Memorialon, és ezzel együtt már a 73. PGA-diadalát aratta, amivel beérte a ranglistán Jack Nicklaust.

Az újságírók hallhatták, ahogy Woodsot személyesen köszöntötte Nicklaus a verseny után: “Az az ütés a 16-os lyuknál az egyik legszebb ütés volt, amit valaha láttam” – mondta Nicklaus. “Köszönöm szépen! Nem volt rossz, igaz?” – mosolygott vissza Woods.

Az amerikai ezzel beérte Nicklaust az örökranglista második helyén, erről így nyilatkozott: “Nagyon boldog vagyok, hogy elérhettem ezt a sikert, ráadásul épp itt, Jack előtt. Rendkívül sokat jelent ő nekünk, golfozóknak”.

A 36 éves játékos markát 1,116 millió dollár ütötte a sikerért cserébe, idén ez volt a második verseny, ahol győzni tudott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik