Sport

Babos sima veresége Párizsban

Babos Tímea két nagyon sima játszmában kikapott hétfőn a selejtezőből érkezett kazah Szeszil Karatantcsevától a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

A viadal honlapja alapján a magyar játékos mindössze egyetlen játékot tudott nyerni, így 6:1, 6:0-ra maradt alul riválisával szemben.

Ez gyalázatos teljesítmény volt! Tökéletes felkészítés és bemelegítés után játszott így… Az, hogy el vagyok keseredve, az nem is kifejezés. Ezt el sem tudtam volna képzelni. – nyilatkozott Babos Tímea edző-édesapja, Babos Csaba. – Timi halál ideges volt, fogalma sem volt, miként tudná megnyerni ezt a mérkőzést. A világranglista 250. helyezettjéhez is méltatlan lett volna ez a teljesítmény, nem hogy a 67.-hez. Jó, hogy vége a salakos szezonnak… De ha füvön is ilyen lesz a hozzáállása és a teljesítménye, akkor komoly bajok lesznek.”

Babos eredetileg a 11. helyen kiemelt orosz Vera Zvonarjovával találkozott volna, ő azonban vállsérülése miatt visszalépett, s így a selejtező utolsó körében kikapott, de most szerencsés vesztésként főtáblára került Karatantcseva lett az ellenfél.
Babos kiesésével még két magyar szerepel a főtáblán: Arn Gréta és Czink Melinda kedden lép majd pályára.

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

nők:

Karatantcseva (kazah)-Babos 6:1, 6:0
Azarenka (fehérorosz, 1.)-Brianti (olasz) 6:7 (6-8), 6:4, 6:2
Cibulkova (szlovák, 15.)-Mladenovic (francia) 6:2, 6:1
Jankovic (szerb, 19.) – Mayr-Achleitner (osztrák) 1:6, 6:1, 7:5
Petrova (orosz, 27.)-Benesova (cseh) 6:3, 6:3
Medina Garrigues (spanyol, 29.)-Robson (brit) 6:2, 6:1
Govorcova (fehérorosz)-Oprandi (svájci) 6:4, 6:1
Csan Jung-jan (tajvani)-K. Bondarenko (ukrán) 6:1, 7:6 (10-8)
King (amerikai)-Voszkobojeva (kazah) 6:4, 6:2
Davis (amerikai)-Barthel (német, 30.) 6:1, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik