Sport

Két döntő, két arany, két bronz

A debreceni úszó-Eb-n a 800 méteres női gyorsban Kapás Boglárka 1., míg Risztov Éva 3. lett, 200 vegyesben pedig Hosszú Katinka aranyat, Verrasztó Evelyn bronzérmet szerzett.

A csütörtöki döntők közül először a 800 méteres női gyorsra került sor. Az első magyar ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka és a bizonyítási vággyal medencébe szálló, egykori “ezüstlány”, Risztov Éva állt rajthoz a magyarok közül ennek a számnak a fináléjában.

Risztov a második legjobb idővel kvalifikálta magát, míg Kapás az ötödikkel.

A döntőben végig a francia Coralie Balmy úszott az élen, míg a másodikon szinte egymás mellett Kapás és a spanyol Melanie Costa Schmid haladt, bár igazán egyik sportoló sem volt lemaradva, féltávnál az első és az ötödik úszó között maximum egy testhossz volt.

500 méternél Kapás Boglárka – aki tavaly 2 ifjúsági olimpiai aranyérmet nyert, Szingapúrban 400 gyorson és 200 pillangón – átvette a vezetést, és majdnem egy másodperces előnnyel fordult Balmy előtt, míg Risztov ekkor a harmadik helyért csatázott, majd 700-ra már a második pozícióba jött fel.

A hajrát nagyon jól nyomta meg Risztov Éva, de Balmyt nem tudta már megverni, így a harmadik helyen ért célbe, míg a 19 éves Kapás nyugodt, sima úszással magabiztosan lett Európa-bajnok.

Eredmények – női 800 méteres gyorsúszás

1. Kapás Boglárka 8:26.49 perc
2. Coralie Balmy (Franciaország) 8:27.79
3. Risztov Éva 8:27.87

A történelem megismételte magát a női 200 méteres vegyesúszás döntőjében, ugyanis a 2010-es budapesti kontinenstornán is Verrasztó Evelyn és Hosszú Katinka csatájáról szólt ez a versenyszám. Akkor Hosszú szerezte meg az aranyat, míg Verrasztó az ezüstöt, igaz, csak egy századdal maradt le a legfényesebb éremről.

A döntőbe legjobb idővel jutó Hosszú Katinka szinte a kezdéstől, már a pillangón az élen haladt, míg a második helyért Verrasztó Evelyn és Stina Gardell harcolt. 150 méternél azonban fordult a kocka, a brit Sophie Allen nagyon feljött Hosszúra, de nem tudta megszorongatni a magyar úszót, így elsőként ért célba. Az ezüstéremért komoly verseny zajlott, de Allent az utolsó karcsapások alatt már nem tudta befogni a másik magyar, Verrasztó Evelyn, de így is felállhatott a dobogó legalsó fokára.

Eredmény – női 200 méteres vegyesúszás
1. Hosszú Katinka,2:10.84 perc
2. Sophie Allen (Nagy-Britannia) 2:11.49
3. Verrasztó Evelyn, 2:11.63

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik