Sport

Visszavonul a volt világelső

Kim Clijsters (Kim Clijsters)
Kim Clijsters (Kim Clijsters)

A belga teniszezőnő, Kim Clijsters megerősítette: a US Open után befejezi pályafutását

A világranglistát korábban vezető belga teniszcsillag 2007-ben már bejelentette visszavonulását, ám 2009-ben visszatért. Ezúttal megerősítette: az augusztusi US Open után ismét befejezi profi pályafutását, immár végleg.

A 28 éves belga idén kihagyta a salakos szezont, hogy kipihenten kezdhesse meg a felkészülést Wimbledonra és az augusztusi Londoni Olimpiára.

Elmondása szerint azt tervezi, hogy karrierjét az USA-ban fejezi majd be. Clijsters – aki már korábban bejelentette, hogy 2012 lesz az utolsó éve – azt mondta: “A karrieremet a US Openen fogom befejezni. Itt arattam a legnagyobb sikereimet, ezért nagyon különleges hely számomra.”

Clijsters háromszor nyerte meg a US Opent, 2005 és 2009 után legutóbb 2010-ben.

A 2010-es US Open döntőjének rövid összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik