Sport

Kiss Pál Tamás Forma-1-es támogatással készül Monacóra

A hét végén az év egyik fénypontja következik Kiss Pál Tamás számára, a GP3 mezõnye elõször látogat el a legendás monte-carlói utcai pályára.

Az Atech CRS GP magyar pilótája a felkészülésnek is megadta a módját, hiszen a McLaren Formula-1-es csapatának wokingi fõhadiszállásán gyakorolta be a pálya nyomvonalát csapata GP3-as szimulátorában. A gyakorlás tehát megvolt, következhet a valóság – a monacói száguldás GP3-as módra!

„Rövid idõn belül másodszor is szerencsém volt ellátogatni a McLaren fõhadiszállására, ahol ismét rengeteg idõt töltöttem a csapat GP3-as szimulátorában. Körülbelül 50-60 kört mentem, és persze hol máshol, mint Monacóban, a hétvégi versenyünk helyszínén, ahol most versenyzem majd életemben elõször. A nyomvonalat már kívülrõl fújom, meglátjuk, milyen lesz élõben. Biztosan nem lesz egyszerû a valóságban ilyen tempóval száguldani a falak között, de a szimulátorban eltöltött idõ mindenképp a hasznomra válik majd a hétvége során, és hát mindig úgy készül az ember, ahogy tud” – számolt be legújabb wokingi élményeirõl a 21. születésnapját múlt szombaton betöltõ pilóta.

Kiss Pál Tamásnak az utcai pályákról Valenciát leszámítva eddig nincs túl sok tapasztalata, így Monaco egy teljesen újfajta kihívás lesz számára minden szempontból. Noha még egyszer sem versenyezett Monacóban, a versenymérnöke a GP2-ben és a Formula-1-ben is végigcsinált már nem egy Monacói Nagydíjat, így az õ tapasztalatai aranyat érhetnek majd ezen a hétvégén.

“Annak is nagyon örülök, hogy a korábbi F1-es pilóta, a jelenleg a Pirelli tesztpilótájaként dolgozó Lucas di Grassi is segíteni fog minket a tapasztalataival. Együtt fogjuk bejárni a pályát,  és mindent elmond majd nekünk, amit csak tud a monacói nyomvonal apró kis trükkjeirõl” – árulta el a a magyar pilóta. 

Kiss Pál Tamás a balsikerű barcelonai futam után bízik a javításban. „Az időmérőn most a szokásosnál is fontosabb lesz jól szerepelni, mivel a szűk pályán szinte lehetetlen lesz előzni a futamokon, ezért a rajthely rengeteg mindent meghatároz majd. Nagyon észnél kell majd lenni az egész hétvége ideje alatt, és folyamatosan kell lopni a távolságot az autó és a falak között – fél méter, 30 cm, 2 cm stb. –, csak arra kell nagyon figyelni, hogy ez egyszer se csapjon át mínuszba, mert akkor baj van!” – mondta Kiss Pál Tamás.

A monacói hétvége programja csütörtökön 18 óra 15 perckor a szabadedzéssel kezdõdik és szombaton 17 óra 55 perckor a második futammal zárul a GP3 mezõnye számára, vagyis lényegében minden egy nappal korábbra csúszik a megszokottakhoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik