Sport

Hatalmas bukások a Giro d’Italián

mark cavendish (mark cavendish, )
mark cavendish (mark cavendish, )

Hat szakasszal a vége előtt jópár komoly bukáson van túl az olasz kerékpáros körverseny mezőnye.

A legnagyobb bukásért járó díjra – ha lenne ilyen – jó eséllyel pályázna a tavalyi év legjobb brit sportolójának megválasztott kerékpáros, Mark Cavendish, aki már három szakaszt is megnyert idén a Girón.

A 3. etapon 75 km/órás sebességnél bukott óriásit a sprinter, a befutó előtti 100 méteren kibújt szélárnyékból, ám mire lendületbe jöhetett volna, Roberto Ferrari, az Androni Giocattoli bringása váratlanul bevágott elé.

A brit kerékpáros hatalmasat esett, és többek között az akkor a rózsaszín trikót viselő Taylor Phinney-t is magával rántotta. Az esetből óriási botrány kerekedett, Ferrari nem győzött magyarázkodni és bocsánatot kérni, persze ezzel nem tudta meg nem történté tenni a dolgot.

Cavendish bukása:

Ezután a 9. szakasz volt az, amelyen ismét többen ellenőrizhették az aszfalt állapotát közelebbről, ekkor szintén a befutó előtt, ezúttal egy kanyarban esett el Matthew Goss és Filippo Pozzato, velük együtt többen buktak ekkor.

Pozzatóék bukása:

A 11. szakason a Colnago olasz bringása, Sacha Modolo az egyik kanyarnál a kordonban kötött ki, persze itt sem egyedül esett el:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik