Sport

Csúcsra jutott a magyar speciális olimpiai mozgalom

A tavaly nyári, athéni nyári világjátékokon elért sikerekkel csúcsra jutott a magyar speciális olimpiai mozgalom a hazai szövetség elnöke szerint.

A görög fővárosban a magyar versenyzők összesen 108 érmet, közte 51 aranyat gyűjtöttek.

Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke hangsúlyozta, a magyar versenyzők fáradságos munkával, sok küzdelemmel érték el azt a cél, amiért küzdöttek.

“A remek eredmények miatt kiemelkedő év volt a tavalyi a magyar speciális olimpiai mozgalom számára. Miközben sportolóink megkapják méltó jutalmukat, kitüntetésüket, amiért sokáig küzdöttek, meg kell köszönnünk a szülők, hozzátartozók áldozatos munkáját, valamint az edzők, szakágvezetők, felkészítők közreműködését, mert ők is nagyon sokat tettek azért, hogy erre a csúcsra eljusson a mozgalmunk” – tette hozzá a sportvezető.

Az esemény zárásaként a szövetség elismerésben részesítette a tavalyi, athéni világversenyen kiemelkedő eredményeket elért magyar sportolókat és edzőiket.

A szövetség keddi küldöttgyűlését követő gálaműsor díszvendége, Czene Attila sportpolitikáért felelős államtitkárhangsúlyozta, a sportvezetőknek, edzőknek, segítőknek meg kell köszönni áldozatos munkájukat, amellyel a közösség sikeréért dolgoznak.

“Sikeres évet zárt a mozgalom, ezért köszönet illeti a Magyar Speciális Olimpia Szövetség vezetőségét is – vélekedett az olimpiai bajnok úszó. – A versenyzők bizonyították kitartásukat, küzdeni tudásukat, akaraterejüket, mindezek ugyanis elengedhetetlenek az olyan nagyszerű teljesítményhez, mint a tavalyi. Természetesen a munkájukat önkéntesen, mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül végző szakemberek áldozatos tevékenysége is nélkülözhetetlen. Ők segítik sportolóinkat nap, mint nap, az ő kezük nyomán születtek azok a sikerek, amelyeket most ünneplünk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik