Sport

Csodát tett az Olympiakosz kosárcsapata

olympiakosz (kosárlabda, euroliga, )
olympiakosz (kosárlabda, euroliga, )

A teljesen esélytelennek tartott Olympiakosz Pireusz nyerte a férfikosárlabda-Euroligát, miután megverte a CSZKA Moszkvát a döntőben.

Már az is hatalmas bravúrnak számítoitt a szakértők szerint, hogy a görög csapat bejutott a Final Fourba (szinte teljesen kicserélték a keretüket a szezon előtt), az meg már csak hab volt a tortán, hogy az elődöntőben legyőzték a Barcelonát.

A hab tetejére aztán még egy kis csokoládédarab vagy koktélcseresznye is került, hiszen bár a CSZKA Moszkva szinte végig vezetett, a Dusan Ivkovic irányította Pireusz 22-8–ra megnyerte a negyedik negyedet, a meccset pedig 62-61-re. A győztes kosár 1 másodperccel a vége előtt született.

1997 után másodszor nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot az Olympiakosz Pireusz. A harmadik helyet a Barca szerezte meg, mert megverte a Panathinaikoszt.

Eközben kiderült, az olimpiai kosárlabdatornának is otthont adó londoni O2 Arena lesz a következő két négyes döntő helyszíne a férfi Euroligában.

“Az idényzáró Final Four új magaslatokra emelkedhet a brit fővárosban” – szögezte le Jordi Bertomeu, az első számú kontinentális kupasorozat vezetője. A londoni csarnokban eddig csak NBA-mérkőzéseket láthattak a kosárrajongók.

A pireuszi örömünnep:

Eredmény – férfi kosárlabda Euroliga
Olympiakosz Pireusz – CSZKA Moszkva 62-61 (7-10, 13-24, 20-19, 22-8)
Barcelona – Panathinaikosz 74-69 (21-20, 27-17, 10-15, 16-17)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik