Sport

Ferencvárosi KEK-öröm, győri BL-bánat

A Fradi KEK-sikere után a Győri Audi ETO idegenben lőtt kevesebb góllal elvesztette a női kézilabda BL-döntőt a Buducsnoszt Podgorica ellen.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria idegtépő KEK-címvédése után egy órával a Győri Audi ETO a podgoricai pokolban lépett pályára a Buducsnoszt ellen.

Az odavágón a győriek már öt góllal is vezettek, végül 29-27-re nyertek, a két gól nem életbiztosítás, de azért előny volt. A győriek tudták, hogy Podgoricában pokoli meccs lesz, és ebben nem is tévedtek.

A sportág szerelmeseire pedig még annál is nagyobb izgalmak vártak, mint amit a Viborg-FTC KEK-döntő hozott, pedig az sem volt kutya, pár mondat a zöld-fehérek címvédéséről.


Ferencvárosi örömünnep Dániában, ismét KEK-győztes lett a Fradi

A Fradi óriási izgalmak közepette nyert Viborgban

Az FTC-Rail Cargo Hungaria hajszálnyi, egygólos előnnyel utazott Dániába, a Viborg elleni visszavágóra.

A Ferencváros koncentrált játékkal rukkolt ki, és az egygólos fórt gyorsan négyre növelte, és ezt tartotta a szünetig.

A fordulás után a Fradi magára húzta a Viborgot, így a végjáték előtt senki sem tudta, hogy ki örülhet majd a véén.

A dánok végül az utolsó percekben összeroppantak, és Zácsik utolsó pillanatban lőtt góljával a zöld-fehérek a hazai 31-30 után idegenben is 31-30-ra győztek, és megismételték egy évvel ezelőtti KEK-győzelmüket.

Elek Gábor, az FTC vezetőedzője a meccs után: “Úgy látszik, arra vagyunk ítélve, hogy ilyen hajmeresztő meccseket játsszunk a Viborg ellen. De utólag már nem bánom, a lényeg, hogy nyertünk!”

Női kézilabda KEK-döntő, visszavágó:

Viborg (dán) -– FTC-Rail Cargo Hungaria 30-31 (12-15)

Gólszerzők: Skov 9, Frafjord 5, Jurack 5, Gullden 4/3, Varzaru 3, Fisker 2, Ahlm 2/2, illetve Kovacsicz 6, Szucsánszki 6, Szamoránsky P. 5, Zácsik 4, Zivkovic 4/4, Tomori 2, Szádvári 2, Szarka 1, Deáki 1

A párharcot kettős győzelemmel, 62-60-as összesítéssel az FTC nyerte.

A Fradi KEK-sikere után térjünk vissza Podgoricába, a Buducsnoszt katlanjába, a BL-döntő visszavágjára.

A mérkőzés összefoglalója:

Hihetetlen hangulatban kezdődött a mérkőzés, az elején nyilvánvalóvá vált, hogy a férfiakat megszégyenítő keménység és óriási izgalmak fogják jellemezni a meccset.

A montenegróiak az első félidőben túlzásba vitték a szigorúságot, a szintén szigorú dán bírópáros egymás után osztotta ki a kétperceseket, sajnos a Győr rendre rosszul jött ki az emberelőnyökből, a Podgorica szélsőjátéka és Bulatovic keze sok gondot okozott, de az ETO brazilja, Amorim is megszórta az ellenfelet.

A két csapat fej fej mellett haladt, a szünetben 13-12-re vezetett a Buducsnoszt, de összesítésben a Győr jobb volt egy góllal.

A fordulás után is folytatódott az adok-kapok, bár a hazaiak némileg visszavettek a keménységből, így csökkent az emberelőnyök száma, amit azonban a szünetet követen sem tudott kihasználni a Győr.

A papíron esélyesebbnek számító Podgorica azonban nem tudta dűlőre vinni a dolgot, mert Pálinger brillírozott a kapuban, Görbicz is hozzátette a gólokat, ő és a többiek pedig erejükön felül védekeztek.

Azonban Lekic ezúttal hátrányt jelentett, helyzeteket hagyott ki, labdákat pedig el, ez pedig a kiélezett meccsen nagyon nem jött jól.

A hajrára összesítésben a Győr hátrányba került, ráadásul a kevés gól miatt csak két gólnál kevesebbel kaphattak ki a sikerhez.

A Pálinger-Görbicz duó a legvégén is remekelt, de Lekic újabb labdaeladása végzetesnek bizonyult.

A vége 27-25 lett a Buducsnoszt javára, ez összesítésben 54-54-es döntetlent jelentett, azonban amíg az ellenfél idegenben 27, addig a Győr csak 25 gólt lőtt, így ezzel a minimális különbséggel a Podgorica nyerte el a BL-trófeát. A mérkőzés gólkirálynője a 29. születésnapján BL-győzelem nélkül maradó, kilencgólos Görbicz Anita lett.

A Győr korábban 4 EHF Kupa, továbbá 1-1 BL- és KEK-finálét bukott el, utóbbit 2006-ban szintén a Podgorica ellen.

Karl Erik Böhn, a Győri Audi ETO vezetőedzője:

“Kemény mérkőzés volt, a világ két legjobb csapata találkozott ma, és a Podgorica megérdemelten nyert. Megvoltak a lehetőségeink a győzelemre, de nem tudtunk élni velük, pedig három perccel a vége előtt a kezünkben volt a meccs. Nüanszok döntöttek, ezek most a Podgoricának kedveztek.”

Női kézilabda BL, döntő, visszavágó

Buducnost Podgorica – Győri Audi ETO 27-25 (13-12)

Podgorica, 5000 néző, v.: Martin Gjeding, Mads Hansen (dán)

Gólszerzők: Bulatovic 9, Miljanic 6, Savic 4, Popovic 3, Cvijic 2, Knezevic 2, Djokic 1, illetve Görbicz 9, Amorim 5, Radicevic 3, Kovacsics 3, Lekic 3, Löke 2

BL-győztes: a Buducsnoszt Podgorica 54-54-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.

 

Az alábbiakban olvashatják a Sport24 élő szöveges közvetítését.

60. PERC: VÉGE a mérkőzésnek, Buducnost-Győr 27-25, összesítésben 54-54, idegenben lőtt góllal a montenegróiak nyerték a női kézilabda Bajnokok Ligáját.

60. PERC: Görbicz újabb hetese, hazai időkérés, 20 másodperc van hátra, idegenben lőtt góllal vesztésre áll a Győr (27-25).

59. PERC: Lekic megint eladja, nehéz lesz, zászlórúd repül a pályára, Karl Erik Böhn időt kér (27-24).

58. PERC: Hihetetlen a feszültség, és még csak most jön a java. Pálinger!!

57. PERC: Görbiczet szabályosan felrúgja Lazovic.

56. PERC: Görbicz negyedik hetesét is belövi, Pálinger megint lehúzza a rolót! (25-24).

55. PERC: Hajszálon múlik a BL-siker, a győrieknek a maradék energáijukat is mozgósítani kell (25-23).

53. PERC: Amorim néhány hiba után betalál, nagyon kellett! (24-22).

51. PERC: Görbicz vette a hátára a csapatot, közben valami megint berepült a pályára (24-21).

48. PERC: Görbicz hat gólnál jár, de az emberhátrányban lévő Győr kezd nehéz helyzetbe kerülni (23-20).

47. PERC: Lekic eladja a labdát, az ellentámadás végén Hornyák két percet kap.

46. PERC: Az ellenfél szélsője, Miljanic már hatgólos (21-19).

43. PERC: Görbicz szélső pozícióból pörget egy gyönyörűt (19-19).

41. PERC: Pálinger és ki véd? Azaz, a kapufa… Aztán Pálinger spárgázik egy óriásit, Lekic betalál (18-18).

39. PERC: Bulatovic már hét gólnál jár, Löke csak a másodiknál, de nem ez a lényeg (18-17).

38. PERC: Görbicz kezd felpörögni megint, egyenlő! (16-16).

36. PERC: Pálinger és a kapufa megint remekel, de ez nem lesz elég (16-15).

A montenegrói drukkerek néha be-bedobnak valamit a pályára, a Buducnost majd fizethet miatta.

33. PERC: Pálingernek nem kéne visszavonulnia, még mindig zseniálisan véd..

31. PERC: Emberelőnyben kezd az ETO, sajnos szokás szerint rosszul (15-13).

30. PERC: VÉGE az az első játékrésznek, nem jött össze az emberelőny megint, a szünetben  Buducnost-Győr 13-12, összesítésben egy gól az ETO előnye.

30. PERC: Lekic sokadik csapnivaló lövése, az ő “játéka” sokat árt ma a Győrnek, egymás után mindkét edző kikéri az idejét.

30. PERC: Lökéről kiállítanak egy montenegróit, hátha ez az emberelőny már jobban sikerül.

29. PERC: Óriási birkózás, a hazai edzők kezdenek beidegesedni, Lökét ápolni kell.

Ez sem idegpihentető meccs, virtuálisan hol az egyik, hol a másik csapat a BL-győztes.

26. PERC: Bulatovic is kap egy kétperceset, Amorim végre betalál (13-12).

25. PERC: Nincs győri gól a kettős emberelőnyből, Pálinger és a kapufa viszont remekel!

23. PERC: Túl kemény az ellenfél, kettős emberelőny, Amorim lépéshibát vét… (13-11)

A győri tábor elszántan harcol az óriási hang-túlerővel.

22. PERC: Amorim-gól, Pálinger-bravúr, Kovacsics-gól (12-11).

20. PERC: Bulatovic tarthatatlan egyelőre sajnos, az ötödiket lövi (12-9).

18. PERC: Pálinger a kapuan, a fórral nem tudott lni a Győr (10-9).

17. PERC: Kovacsics semlegesíti Popovicot, Radicevic megint keseríti honfitársait (9-9).

16. PERC: A dán bírók újabb hazait szórnak ki, de most már kéne valamit kezdeni is az emberelőnnyel.

14. PERC: Amorim csípőből tüzel, jól (9-8).

13. PERC: Radicevic gólt dob volt csapatának (8-7).

12. PERC: Miljanic góljával a Podgorica ledolgozta a hátrányát (8-6).

10. PERC: A győr Kovacsics és Löke góljaival tartja az egált (6-6).

8. PERC: Haraldsen első védése, de Savic a következő montenegrói roham végén betalál (5-4).

7. PERC: Amorimot kiküldték a Győrből, Kovacsics kapufát lő (4-4).

6. PERC: A dán bírók megelégelték a hazaiak húsdarálóját, magyar emberelőny (3-3).

5 PERC: Görbicz, ezúttal hetesből (2-3).

3. PERC: Brutális a montenegrói védőfal, Görbicz arcába nyúltak (1-1).

2. PERC: Görbicz kezdi a gólgyártást (0-1).

1. PERC: Nagy levegő, kezdődik a BL-döntő visszavágó, kétgólos a győri előny.

A dán bírópáros szinte csak férfi meccseket vezet, nem véletlenül ők fújják a sípot ma.

Tényleg brutális a hangulat Podgoricában, a 4500 fős csarnokban vagy 5000 montenegrói szorong.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik