Sport

A Rangers is a főcsoportdöntőben

A New York Rangers jégkorongcsapata hazai pályán győzte le 2-1-re a Washington Capitalst és megnyerte a két csapat párharcát.

Mindent eldöntő hetedik mérkőzést játszott a két együttes magyar idő szerint vasárnap hajnalban, a győztes tovább-, a vesztes hazamehetett a találkozó után. Nagyon korán, már a 2. percben vezetést szerzett a Rangers, a hazaiak első találatát Brad Richards jegyezte.

Ezt követően kiegyenlített játék folyt a jégen, a Capitalsnak minden esélye megvolt az egyenlítésre, azonban Henrik Lundqvist igen ihletett formában védett, olykor földöntúli bravúrokkal óvta meg kapuját a góltól – ahogyan azt tőle már megszokhattuk. A harmadik harmad 11. percében kettőre nőtt a különbség, Michael Del Zotto talált be.

A meccs összefoglalója:

A Washingtonnak ugyanakkor csak 38 másodperc kellett ahhoz, hogy szépítsen, Roman Hamrlik pörgő korongja kötött ki a hálóban. Momentuma volt ekkor a Capsnek, ugyanis egyből emberelőnybe is kerültek Alekszandr Ovecskinék, ráadásul egy korai sípszó miatt egy New York-i gólt nem adtak meg. A fórt ugyanakkor nem tudta kihasználni a fővárosi gárda, a vége 2-1-es hazai győzelem lett, a Rangers jutott be a keleti főcsoportdöntőbe, ahol a rivális New Jersey Devils lesz az ellenfél.

Eredmény – főcsoport-elődöntő, Kelet, 7. mérkőzés

New York Rangers-Washington Capitals 2-1

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcot a New York Rangers nyerte 4-3-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik