Sport

A FIFA szerint jogtalan az ETO FC elleni panasz

A FIFA az ETO FC-nek adott igazat Jonathan Walasiak ügyében. A klubot a játékos ügynöke, David Lasaracina panaszolta be, ám az ügyet vizsgáló testület elutasította a belga menedzser kérelmét.

A történet 2010. januárjában kezdődött. Ezen a télen a csődbe ment Mouscrontól szerződtette a játékost az ETO, ám a belga mégsem játszott egyetlen percet sem az élvonalban.

Klement Tibor ügyvezető így emlékszik vissza erre az időszakra: “Walasiak szerződését azért bontotta fel a Győri ETO FC, mert a játékos és menedzsere nem tájékoztatta a klubot egy olyan egészségügyi problémáról, amely nagymértékben befolyásolhatja a játékos teljesítményét.

Kiderült,a belga játékost korábbi sérülése akadályozza abban, hogy élvonalbeli teljesítményt nyújtson, ezért egy hónap után a klub felmondta a szerződést.”

A középpályástól ezután, szerződésben foglalt kötelezettségeinek elmulasztása miatt elköszönt a klub, ám a játékos és a menedzsere, David Lasaracina nem hagyta annyiban a dolgot.

Utóbbi bepanaszolta az ETO csapatát a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél, mert a klub nem fizette ki számára az ügynöki jutalékot.

A FIFA most küldte meg álláspontját az ügyről, a vizsgálat megállapította, hogy a játékosügynök számára nem jár pénz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik