Sport

Babos okulna a hibákból

A magyar teniszező szerint megnyerhette volna a mérkőzését kedden, és tanulni szeretne a hibáiból.

Amint arról már írtunk, egyre csak fogynak a magyar lányok a Római Teniszakadémián megrendezett Budapest Grand Prix-n. Czink Melinda és Lukács Vanda révén ugyan lesz honfitársunk a 220 ezer dollár összdíjazású salakpályás torna nyolcaddöntőjében, azonban Arn Gréta hétfőn, Babos Tímea pedig kedden búcsúzott a sorozat első fordulójában.

A szombathelyi lány a tajvani Szu-vejtől kapott ki három szettben, pedig az első játszmát még a magyar lány nyerte. Babos érthetően csalódott a vereség miatt.

„Türelmesebben kellett volna játszanom, sajnos salakon éreznem kell, hogy sokkal több adogatásom jön majd vissza. A tajvani ellenfél nagyon kellemetlen stílusban teniszezett, nem >>adott ritmust<<, rengetegszer ütött teli lappal. Úgy érzem, a második szett elején megnyerhettem volna a mérkőzést, de 2-0-nál nem tudtam hozni az adogatásomat. Igaz, az első játszmát szerencsével nyertem, hiszen rengeteg bréklabdát kellett hárítanom. A riválisom később szinte mindent visszaadott, nekem pedig a harmadik játszmában már semmi sem sikerült, bármivel is próbálkoztam. Tanulnom kell ebből a mérkőzésből…” – nyilatkozta hivatalos honlapján Babos Tímea.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik