Sport

Londonban is lesz magyar női póló csapat

Harmadik alkalommal szerepelhet az ötkarikás nyári játékokon magyar női vízilabda-válogatott, miután az e heti kvalifikációs tornán megszerezte a jogot a londoni indulásra.

A 2000-es nyitányon Sydneyben, amikor első ízben kapott helyet a női vízilabda az olimpiai programban, a magyarok még nem voltak ott a nyolcas mezőnyben. Utána Athénban, majd négy esztendővel később, Pekingben azonban már igen.

Merész András szövetségi kapitány alakulata a Londonba a trieszti sikeren át vezető úton az igazán hatalmas lépést akkor tette meg, amikor idén januárban egyáltalán kicsikarta a lehetőséget az olaszországi tornán való részvételre. Ehhez a januári, hollandiai Európa-bajnokságon kellett az első négyben végeznie, s a tervet túl is teljesítette a gárda, amennyiben a helyosztón – nem mellesleg az Eindhovenbe címvédőként érkezett, világbajnoki harmadik oroszokat legyőzve – bronzérmet érdemelt ki.

A trieszti feladat gyakorlatilag ugyanaz volt, mint a németalföldi Eb-n: eljutni a legjobb négy közé. Ehhez a csoportban “csupán” úgy kellett szerepelni, hogy az alapszakaszos sorrend alapján az itáliai kvalifikációs esemény legfontosabb napján, a pénteki keresztbejátszásos negyeddöntőben a leginkább verhető rivális jusson ellenfélnek. Az jutott, mégpedig a trieszti torna B csoportjában negyedik kazah válogatott, amely nagyon egyértelműen szorult Hollandia, Görögország és Kanada nemzeti csapatai mögé a csoportküzdelmekben.

Ugyanakkor a roppant erős A csoportban szinte teljesen egyforma tudású négy csapat szerepelt: a magyar mellett az orosz, a házigazda olasz és a spanyol nemzeti együttes. És ebben a kvartettben tudott első lenni a Merész-gárda – csak kis mértékben a szerencsének köszönhetően.

Tudniillik az nem mázli kérdése, hogy Drávucz Ritáék a nyitómeccsen 13-12-re legyűrték az oroszokat, és bár utána a honi medencében minden szempontból otthonosan mozgó, januárban Eb-aranyig jutó olaszoktól kikaptak 11-9-re, a zárókörben 10-9-re megverték a spanyolokat. Ez utóbbi győzelem – a keresztbeverések folytán is, és mert az oroszok elpáholták az olaszokat – csoportelsőséget ért a magyaroknak. Miáltal pedig a nyolc állva maradt együttesből kétségtelenül a leggyengébbet, a kazahokat kapta a negyeddöntőben, ahonnan a négy párharc nyertese juthatott londoni repülőjegyhez. Merész András csapata a legnehezebb napon a legkönnyebb mérkőzését vívhatta, s meg is nyerte felettébb magabiztosan, 18-5-re.

Most már “csak” a londoni helytállás, még pontosabban az ottani kiemelkedő szereplés van hátra. Merthogy a korábbi két olimpiai fellépés után okkal maradhatott hiányérzet a piros-fehér-zöld színekért szorítókban. Jóllehet, 2004-ben és 2008-ban is sokra hivatott társaság próbálkozhatott, az éremszerzés nem sikerült: a görög fővárosban hatodik, a kínai fővárosban negyedik lett a magyar válogatott. A Triesztben mutatott teljesítmény alapján nem pusztán a kincstári optimizmus, hanem például Merész kapitány és a megkérdezett pólós lányok egybehangzó elvárása is mondatja a tudósítóval: Londonban eljöhet a dobogóra állás pillanata is…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik