Sport

Szerdán este Szeged-Mladost Zagreb

A Szeged kétgólos hátránya ledolgozásának szándékával száll medencébe horvát riválisával a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának szerda esti, negyeddöntős visszavágóján.

A szegedi sátortetős “fellegvár” helyett a nemzetközi találkozóra alkalmasabb hódmezővásárhelyi uszodában rendezendő szerdai visszavágón ledolgozhatónak tetszik a különbség, bár a Tisza-partiak az utóbbi időben nem tudtak ugyanazzal az eredményes pólóval kirukkolni, mint amely a magyar bajnokság alapszakaszában jellemezte az együttest.

Az sem a legtökéletesebb “ajánlólevél”, hogy a Szeged a rájátszásban alulmaradt az Egerrel vívott elődöntős párharcban, s a nagy ívű elképzelések után be kell érnie a bronzéremért a Honvéddal játszandó kisdöntővel. Már csak ezért is lenne nagy szükség a hétközi BL-remeklésre, vagyis a zágrábiak kiejtésére, mert a Final Fourba kerüléssel az előzőnél mutatósabb szezont zárhatna a legutóbb az ob I-ben harmadikként zárt gárda.

A BL négyes döntőjének amúgy Nagyvárad ad otthont május 11-én és 12-én.

A-HÍD Szeged Beton VE – Mladost Zagreb (horvát), Hódmezővásárhely 18:30 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik