Sport

A Vasas döntőzik az Egerrel

A Vasas vívja a döntőt a címvédő Egerrel a férfi Vodafone vízilabda ob I-ben.

A szerdai első csatát vendégként, hosszabbítást követő büntetőpárbajban 14-12-re a Honvéd, a pénteki második találkozót – szintén idegenben – pedig a Vasas nyerte, kevésbé szoros meccsen, 12-8-ra.

A két győzelemig tartó párviadal harmadik ütközete az olimpiai bajnok center, Steinmetz Ádám gyors góljával startolt, majd a piros-kékek horvát világbajnoka, Miho Boskovic pazar ejtésével folytatódott. Miután Tóth Márton ziccert rontott, előbb Vörös Viktor értékesített egy szerencsésen elé pottyant labdát, majd két fiatal, Fazekas Tibor és Vámos Márton is betalált, s máris 5-0-ra (!) vezetett az angyalföldi alakulat a dekoncentráltnak és fásultnak mutatkozó kispesti társasággal szemben.

A második negyedben Boskovic kapufás bombagóllal köszönt be (6-0), a mérhetetlenül bágyadt Honvédnak a 13. percben sikerült először – akkor is emberelőnyből – a Vasas kapujába találnia Salamon Ferenc révén (6-1). Fórból Decker Ádám oldott meg egy egyszerű feladatot (7-1), így tetemes előny birtokában várhatta a második félidőt Földi László legénysége.

 

A harmadik nyolc percben Vámos jóvoltából a vendéglátók hamar felavatták a frissen beállt Honvéd-kapust, Lévai Mártont, aki a betegségéből felépült, de rossz formát mutató Gergely Istvánt váltotta (8-1). Vad Lajos csapatának szétesettsége ha lehet, még “látványosabbá” vált, amit érzékletesen példázott, hogy a nem éppen góljairól ismert védő, Takács Bálint is betalált (9-1).

A befejező negyedben a 11. vendégelőnyből született meg a második vendéggól, ekkor Gór-Nagy Miklós lőtte jó helyre a labdát, majd Kovács Róbert következett (9-3), de a váratlan duplára már a Vasas sem késlekedett a válasszal: a triplázó Vámos után Decker svédcsavarral lepte meg a Honvéd kapusát (11-3). Aztán Salamon célzott pontosan (11-4), majd – Katonás Gergő találata után –Jansik Dávid, Angyal Dániel és Gór-Nagy is gólt lőtt (12-7). A Honvéd az idény alighanem legrosszabb teljesítményével állt elő, míg a Vasas megérdemelten került be a döntőbe.

A másik elődöntős párból az Eger kettős győzelemmel jutott tovább a Szeged ellenében.

Eredmények – férfivízilabda ob I., elődöntő
TEVA-Vasas-UNIQA – Groupama-Honvéd 12-7 (5-0, 2-1, 2-0, 3-6)
Góldobók: Vámos 3, Boskovic, Decker 2-2, Steinmetz Á., Vörös, Fazekas, Takács, Katonás 1-1, illetve Salamon, Gór-Nagy 2-2,  Kovács R., Jansik, Angyal 1-1
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-1 a Vasas javára.
rájátszás a 11. helyért, 3. mérkőzés:
BVSC Zugló – PVSK-Fűszért 6-5 (3-0, 1-1, 1-2, 1-2)
Góldobók: Keresztes, illetve Hoppál
A párharcot a BVSC nyerte 2-1-re. A kiírás szerint a Pécs búcsúzott az élvonaltól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik