Sport

Megkezdi a rájátszást a Kosársuli

Szombaton a Budapesti Honvéd ellen kezdi meg az alsóházi rájátszás küzdelmeit az EnteNet Vásárhelyi Kosársuli.

A kék-sárgáknak nem lesz könnyű dolga a patinás klub játékosai ellen, rendhagyó módon azonban az összecsapásnak nagyobb tétje van, mint az eddigi playoffokban bármikor, mivel egy esetleges nagyarányú vereség azt is jelentheti, hogy dr. Elek András fiai elbúcsúzhatnak a 9. helytől.

Idén ugyanis már kuparendszerben játszanak a gárdák, így ha Utasiék két mérkőzés után összesítésben jobbnak bizonyulnak a fővárosiaknál, akkor egy másik párharc győztesével vívhatnak meg azzal az együttessel, amelyik a Tiszaújváros-TF Budapest ütközet nyertese lesz. Majd ezután meccselnek a 9. helyért.

Így a Vásárhelynek elég akár csak a Hódtói Sportcsarnokban győznie, a cél sem más mint, hogy magabiztosan hozzák a hazai találkozókat, ami már elég lehet az üdvözüléshez. Az úton a Honvéd az első állomás. A fővárosiak tavaly még a Kosársulival egy csoportban szerepeltek, idén azonban már a nyugati csoportban kezdtek. Nem reménytelen a helyzet, hiszen ott a hetedik helyen végeztek, 12-10-es mutatóval. A nagy múltú klub ellen azonban nem lehet biztosra menni, hiszen a számtalan első osztályú bajnoki cím, az együttesből kikerült több 1955-ös európa-bajnok, és a számtalan kinevelt válogatott kosaras hagyománya sikerre ösztönzi a most ott pattogtató spílereket.

Jó hír, hogy a vásárhelyi kedvencek közül mindenki hadra fogható, így teljes összeállításban léphetnek pályára Budapesten. Az MTK Törökbálint elleni bravúros győzelem pedig lökést adhat, hogy egy sikeres rájátszást produkáljanak Vas Péterék. A szombati találkozó visszavágóját egyébként rendhagyó módon nem jövő szombaton, hanem április 20-án, pénteken rendezik a Hódtói Sportcsarnokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik