Sport

Így vesszük fel a harcot Macedóniával

A balszélső Vadkerti Attila és a beállós Szöllősi Szabolcs marad ki a keretből a magyar kézilabda-válogatott macedónok elleni, pénteki, sorsdöntő olimpiai selejtező mérkőzésén, Göteborgban.

A péntek reggeli technikai értekezleten a magyar csapat jelezte, hogy a Svédországba utazott 18 játékos közül Vadkertit és Szöllősit nem nevezi a 14 óra 45 perckor kezdődő összecsapásra, amely várhatóan az olimpiai kvótáról határoz. A vasárnapig tartó tornán amúgy minden csapat kétszer cserélhet, vagyis a mostani kimaradók akár már a szombati, brazilok vagy a vasárnapi, házigazdák elleni találkozóra bevethetők lesznek.

A megbeszélésen elhangzott az is, hogy a második összecsapások minden nap a kiírtnál öt perccel később kezdődnek, így például a svéd-magyar zárómeccs nem 17, hanem 17 óra 5 perckor veszi kezdetét.

Ahogy Szikra-Mezey Csaba terapeuta elmondta: a játékosokkal minden a legnagyobb rendben, harcra készek, természetesen érezhető, hogy roppant fontos találkozó előtt áll a válogatott.

Egyes hírek szerint 4-5, más források alapján 1-2 ezer macedón szurkolóra lehet számítani, míg a magyar csapatot várhatóan több százan buzdítják majd Göteborgban. A magyar-macedón meccset a spanyol Oscar Raluy, Angel Sabroso páros vezeti.

A tornára benevezett magyar férfiválogatott
kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged)
jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex)
jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Krivokapic Milorad (Cimos Koper), Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (SG Flensburg-Handewitt)
irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick Szeged)
beállósok: Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
balátlövők: Katzirz Dávid (Csurgó), Perez Carlos (MKB Veszprém), Putics Barna (Gummersbach)
balszélső: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém)

A göteborgi olimpiai selejtező programja:

péntek:
14 óra 45 perc: MAGYARORSZÁG-Macedónia
17 óra 5 perc: Svédország-Brazília
szombat:
13 óra 45 perc: MAGYARORSZÁG-Brazília
16 óra 5 perc: Macedónia-Svédország
vasárnap:
14 óra 45 perc: Brazília-Macedónia
17 óra 5 perc: MAGYARORSZÁG-Svédország
Az olimpiai selejtezőtorna első két helyezettje vehet részt a londoni játékokon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik