Sport

Kettős sikerrel a döntőben

A Videoton FC már az első meccsen lényegében kiharcolta a továbbjutást a Ligakupában a Pápa ellen, de a visszavágó is az övék volt.

Már Húsvét előtt három nappal ünnepi hangulat uralkodott a Sóstói-stadionban. Minden adott volt ahhoz, hogy jól szórakozzanak a kilátogatók – bár lehettek volna többen is, ha nem munkaidőben rendezik az találkozót. Igaz ezzel ellentétben most azok is örülhettek, akik a meccs lefújása után cirka háromnegyedórával később kezdődő Albacomp Fehérvár – Szolnoki Olaj kosárlabda szuperrangadóra is átérhettek a centrumban levő sportcsarnokba. Senki nem mondhatta, hogy a fehérvári klubnál nem törődnek a drukkerekkel, ingyenes volt a belépés, s rögtön a máskor borsosabb áron elfoglalható fő tribünre ülhettek a népek. És, ami nem elhanyagolható, hogy néhány évet visszakanyarodva az időben szinte fillérekért mérték a büfékben a folyékony kenyeret – természetesen mielőtt bárki aggályoskodni kezdene – csak a nagykorúak számára.

Nem volt véletlen, ez a felhajtás, hiszen a Videoton FC az elődöntő első összecsapásán már lényegében eldöntötte a továbbjutással kapcsolatos fontosabb kérdéseket. Pápán Milan Perics volt a Vidi nyerő embere, a télen Kaposvárról igazolt támadó kétszer köszönt be Takács Tamásnak, ezen kívül, pedig egy gólpasszal ajándékozta meg Torghelle Sándort. Szóval a sorozatban eddig kétszer diadalmaskodó – igaz még FC Fehérvár néven – vendéglátók nem titkolt szándéka, hogy idén ismét megnyerjék a kupát. Főleg annak tekintetében, hogy a Debrecen elleni hazai vereséggel szinte fényévekre került tőlük a bajnoki cím megvédésének esélye. A Vidi keretéből ezúttal azok kaptak szerepet – hasonlóan a pápai kilencven perchez – akik kevesebb lehetőséghez jutnak az első csapatban. Persze nem nehéz ezt megoldani, mivel két csapatra való játékos áll a szakmai stáb rendelkezésére, így úgy keverhetik a kártyát, ahogy éppen tetszik.

A vendégeknél, akárcsak az első mérkőzésen több fiatalnak szavazott bizalmat Bene Ferenc vezetőedző, a bajnokság minden szempontból fontosabb számukra jelenleg, így inkább ők már a Honvéd ellen készülnek. Mindezt az első félidő játéka aztán alátámasztotta, hiszen összesen három lövés ment kapura. Igaz ezek közül mind Uros Nikolics, mind Kovács István lökete is gólt érdemelt volna. A szünet után valamelyest felgyorsult az addig inkább álmatagnak tűnő iram, köszönhetően annak, hogy beállt a hazaiakhoz, Margitics Andor, és Gyurcsó Ádám, és azért a vendégek is megpróbáltak a becsületgólért harcolni. Ez nem jött össze, viszont a Vidi több helyzet kihagyása után nagy nehezen csak betalált, és akárcsak a vasárnapi, Honvéd elleni bajnokin, most is vége előtt szerezték meg a győztes gólt.

Jegyzőkönyv:

Videoton–Lombard FC Pápa 1–0 (0–0)

Székesfehérvár, 1000 néző.

Vezette: Pintér Cs. (Kelemen A., Berettyán)

VIDEOTON: Tujvel (Pajovics, 82.)– Szolnoki, Vaskó, Aposztolopulosz, H. Sanchez – Mitrovics (Margitics, a szünetben) – Gosztonyi, Kovács I. (Nikolics N., 65.) , U. Nikolics, Evandro – Perics (Gyurcsó, a szünetben, J. Silva, 72.)

Vezetőedző: Paulo Sousa

PÁPA: Takács T. – Enyingi, Tóth G., Rodenbücher, Présinger (Németh M, 81.) – Dóczi, Szabó Z. (Tóth B., 78.) – Inutile (Arsic, 57.), Quintero – Csermelyi (Seye, 72.), Szilágyi (Lovrencsics, 52.)

Vezetőedző: Bene Ferenc

Gólszerző: Vaskó (1-0) a 86. percben

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik