Sport

Szeged után Nyíregyházán játszik a magyar DK-csapat

Fucsovics Márton miatt teltházra számítanak a nyíregyházi szervezők a lettek elleni Davis Kupa-mérkőzéseken, melyekre április 6. és 8. között kerül sor.

Biztos vagyok abban, hogy mind a három napon megtelik a nézőtér” – mondta az MTI érdeklődésére Máthé Csaba, a létesítmény igazgatója szombaton. “Egészen pontosan 2068 nézőt tudunk elhelyezni normálesetben, de a pálya körül még további három-négyszáz szurkoló számára tudunk helyet biztosítani. A parkettára taraflex borítást helyezünk, tehát keménypályás meccs lesz.”

A létesítmény vezetőjének elmondása szerint a felfokozott érdeklődés annak is köszönhető, hogy Hornok Miklós magyar DK-kapitány csapatában szinte bizonyosan helyet kap Fucsovics Márton, az utóbbi évek egyik legnagyobb tehetsége, aki nyíregyházi születésű játékos.

Nagyon kíváncsiak Marcira az emberek” – jelentette ki Máthé Csaba, aki hozzátette, hogy egy rockbanda, a Nap együttes adja majd a talpalávalót a mérkőzések előtt és a szünetekben. “Nálunk sok a teniszbarát, aki szívesen lát olyan kitűnőségeket, mint a világ elitjébe tartozó Ernests Gulbis.”
A 24 esztendős Gulbis eddigi legjobbjaként 21. volt a világranglistán.

A magyar-lett összecsapásra az Euro-afrikai Zóna II. csoportjának második fordulójában kerül sor. Hornok Miklós csapata az első fordulóban, Szegeden 3-2-re nyert az írekkel szemben.
Az I. csoportba jutáshoz három győzelem szükséges, egy újabb siker esetén szeptemberben az ukrán-ciprusi párharc nyertese lesz a magyarok ellenfele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik