Sport

Harmincan őrzik majd az olimpiai lángot

A brit rendőrség megkülönböztetett védelmet fog biztosítani az olimpiai lángnak a nyári játékok előtt és alatt egyaránt.

A pénteki, londoni hivatalos bejelentés szerint a fáklya hetvennapos, összesen 12 800 kilométeres szigetországi útja alatt mintegy hetven rendőr vigyáz, hogy se a lángot, se az őt vivőket ne érhesse támadás, vagy bármilyen atrocitás, amire már többször is akadt példa a múltban, más olimpiák alkalmával.

Erőszakos tüntetők mellett a hatóságok terrorcselekménytől is tartanak a többhetes staféta idején, amikor is az angol, skót, walesi és északír területek mellett – a brit-ír megbékélés jegyében – Írország fővárosában, Dublinban is feltűnik az olimpiai láng.

Az óvatossgnak már csak azért is megvan minden alapja, mert a legutóbbi, 2008-as pekingi olimpia fáklyájának “futtatása” idején is akadtak az olimpiát – és még inkább Kína Tibet-politikáját – ellenző megmozdulások magában Londonban is. De az olimpiai fáklyát “csak úgy” elragadók is zavarták már meg többször is a láng útját.

A brit földön május 19-től a július 27-i megnyitóig haladó fáklyát mintegy harminc olyan – rendkívül jól felkészített, bár fegyvertelen – rendőr kíséri majd futva, akit speciálisan a veszélyhelyzetek kezelésére, a váratlan támadások kivédésére képeztek ki. Az óvintézkedések előtt iszlám szélsőségesek bejelentették, hogy célpontjuk lehet az olimpiai láng is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik