Sport

Kupaelődöntős a Veszprém

A címvédő MKB Veszprém hazai pályán is legyőzte a Tatát a férfikézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében.

A bajnokságban is élen álló Veszprém gyakorlatilag már a negyeddöntő első mérkőzésén biztosította helyét a Magyar Kupa legjobb négy csapata között, hiszen Mocsai Lajos együttese húszgólos győzelmet aratott a Tata otthonában.

A keddi visszavágó így szinte csak formalitásnak volt tekinthető, ennek ellenére a vendégek jól tartották a lépést az első félidőben. A mérkőzés első három gólját a Tata szerezte, majd ötgólos előnyük is volt a játékrész folyamán, sőt, percekkel a szünet előtt is vezettek még.

A házigazda azonban a legvégén előbb egyenlített, majd Gulyás Péter találatának köszönhetően a 30. percben a vezetést is átvette – először a meccs folyamán.

A Veszprém így minimális előnnyel vonulhatott a szünetre, a második félidőben diktált tempójukat pedig már nem bírták a vendégek. A címvédő folyamatosan növelte a különbséget, és – bár már nagyobb előnnyel is vezettek – végül tizenöt góllal bizonyultak jobbnak ellenfelüknél, így kettős győzelemmel jutottak a Magyar Kupa elődöntőjébe. Császár Gábor tíz góljával a meccs legeredményesebb játékosa volt.

Eredmény – Férfi MK, negyeddöntő, visszavágó

MKB Veszprém-Tata 44-29 (18-17)

Továbbjutott: a Veszprém, kettős győzelemmel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik