Sport

A női vízilabda-válogatott Hollandiába utazik

A Margitszigeten gyakorol, de csütörtökön Hollandiába utazik az április közepi, trieszti olimpiai kvalifikációs tornára készülő női nemzeti pólócsapat.

Merész András szövetségi kapitány hétfőn elmondta, hogy az olimpiai indulás jogának kivívására lehetőséget teremtő, jövő havi olaszországi megméretés előtt – ahol is a legjobb négy között kell végezni a londoni ötkarikás részvételhez – igen jó alkalom az erőfelmérésre a hollandiai túra.

“Játéktudásban hasonló két csapattal találkozunk a tornán, ahol az olimpiai bajnoki címvédő házigazdák jelenlegi, friss Európa-bajnoki hatodik együttese és Kanada nemzeti válogatottja lesz az ellenfél. Már csak azért is fontos meccsek ezek, mert mindkét csapat ott lesz a trieszti kvalifikációs eseményen is, és bár nem a miénkben, hanem a másik csoportban szerepelnek, bizony előfordulhat, hogy a folytatásban, a négy közé jutásért vívandó összecsapáson az egyikkel összekerülünk.


Persze ennek megfelelően Hollandiában nem játsszuk ki minden ütőkártyánkat, s ahogy nyilván ők is, mi is taktikázni fogunk. Ezzel együtt biztos, hogy hasznos felmérő lesz a torna, ahol pénteken két mérkőzést is játszunk, előbb a hollandokkal, utána a kanadaiakkal, majd szombaton és vasárnap még egyszer-egyszer vízbe szállunk velük, így négy meccs szolgálja az épülésünket”
– mondta a szakvezető.

A németalföldi kiruccanás után még lesz egy fajsúlyos erőpróba a trieszti út előtt: a magyar együttes a januárban, Eindhovenben Eb-ötödik spanyol válogatott vendége lesz hat napon át április első hetében.

A kvalifikációs tornára készülő keret
Kapusok: Bolonyai Flóra, Gangl Edina, Kasó Orsolya
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Czigány Dóra, Drávucz Rita, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Kövér-Kis Réka, Menczinger Kata, Poszkoli Rita, Somhegyi Noémi, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik