Sport

Alapszakasz-győzelemért gurít a Szegedi TE

Aférfi tekecsapat Szuperliga folytatása szempontjából rendkívül fontos mérkőzést játszik szombaton, 14 órától a Szegedi TE férfitekecsapata.

Már csak egyetlen forduló van hátra a férfitekecsapat Szuperliga alapszakaszából. A bajnokság 18. fordulójában két veretlen csapat találkozik szombat 14 órától az újszegedi Teke- és Bowling Centrumban: az éllovas, egyetlen pontot vesztett Zalaegerszeg, valamint az egy vereséggel álló Szegedi TE.

A rangadó esélylatolgatására a házigazdák háromszoros világbajnok játékosa, Kiss Norbert vállalkozott:

Ugyan olyan összpontosítással készülünk a Zalaegerszeg ellen, mint azt tettük a Bamberggel szemben a BL-ben. Nagyon fontos, hogy győzzünk szombaton a listavezető ellen, mert akkor első helyről vághatunk neki a rájátszásnak. Bár én most még egy megfázásos, lázas betegség leküzdésén dolgozom, de természetesen ott szeretnék lenni a szombati rangadón, amelyen a párosításnak elsődleges szerepe lesz a jó erőkből álló ZTE ellen.

Az Ózd és a Szombathely már búcsúzott a Szuperligától, a Répcelak a negyedik, a Szolnok a harmadik helyen zár, így pedig a szegediek jövő szombaton Répcelakra, két hét múlva pedig Szolnokra utaznak a rájátszás első, majd második fordulójában. A szombati meccstől függ, hogy március 24-én Zalában vagy Szegeden lesz a harmadik forduló, illetve hogy hol adják át az érmeket a négyes döntő utolsó, negyedik fordulójában, április 14-én. A csapatok az alapszakaszban szerzett pontokat továbbviszik, majd a rájátszásban minden helyszínen a helyezéstől függően öt, három, kettő és egy pont szerezhető. Ha a Szeged szombaton nyer, akkor egy pont előnnyel megnyeri az alapszakaszt, és elég a négyből két helyszínen az első helyen végeznie.

A rájátszásban minden csapatból 6-6 játékos gurít, a játékosok összeredménye alapján alakul ki az adott helyszínen a sorrend. Az első öt, a második három, a harmadik két, a negyedik pedig egy pontot kap.

Az 5–8. helyen végző csapatok (Kaposvár, FTC, Bp. Erőmű, BKV Előre) is hasonló szisztémában döntenek a végső sorrendről.

 

A bajnokság állása:

1. Zalaegerszeg    17 16 1 0 117–19 33
2. Szegedi TE       17 16 0 1 113–23 32
3. Szolnok           17 10 1 6 76–60 21
4. Répcelak                   17 8 2 7 73–63 18
5. Kaposvár         17 7 2 8 64–72 16
BKV Előre                   17 7 2 8 64–72 16
7. Bp. Erőmű       17 7 1 9 61–75 15
8. FTC                 17 6 0 11 52–84 12
9. Szombathely    17 3 1 13 40–96 7
10. Ózd                17 0 0 17 20–116 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik