Sport

Remekelt, de kikapott a Kosársuli

A bajnokság legjobb idegenbeli játékával, végig biztosan vezettek Utasiék vasárnap az Óbudai Kaszások otthonában, a vége mégis vereség lett.

A mérkőzés első 10 percében kiegyenlített játék folyt a pályán, felváltva estek a kosarak. A Kaszások főként centerpozícióból, a Vásárhely inkáb kinti dobásokból volt eredményes. (17-19)

A negyed végén Utasi fantasztikus játékával (8 pont 3 perc alatt) közel 10 pontos előnyt szerzett a Kosársuli. (21-29)

A második 10 perc elején Vas és Czibere tripláival 14 pontra nőtt a vendégek előnye. (23-37) Ismét óbudai centerparádé következett, és máris egál lett a meccs (38-38) Az időkérés után helyreállt a rend, Kukla és Vas kosaraival a kék-sárgák előnyével zárult a félidő (43-49). A harmadik negyedben Mócsai remek védekezése és Schéda ponterőssége révén 10 pont körül stabilizálódott a Kosársuli előnye (51-61), bár volt (egy percig) 14 pont is.

 

Az utolsó 10 perc rosszul indult, két triplával gyorsan felzárkóztak a hazaiak (67-72) A 38. percig szenvedve bár, de megmaradt a vásárhelyi vezetés. (75-80) Könnyű kosarakat kaptak ebben az időszakban Kukláék, csak Vas Péter tudott válaszolni. Az utolsó három perc rémálom volt. A fáradt és idegessé vált Kosársuli játékosok sokat hibáztak védekezésben, és képtelenek voltak betalálni. A Kaszások 84-80-ra fordítottak, úgy tűnt elment a meccs. Utasi azonban labdaszerzésből egyenlített (84-84), de míg a hazaiak bedobták büntetőiket, Mócsai nem. Az utolsó két vásárhelyi triplakísérlet sem sikerült, így fantasztikusan izgalmas végjáték után a hazaiak ünnepelhettek.

 

Óbudai Kaszások – EnterNet Vásárhelyi KS 89-84 (21-29, 22-20, 16-20, 30-15)

Óbuda, 150 néző, vezette: Vida, Minár, Józsa

Kosársuli: Szilágyi 2, UTASI 17, MÓCSAI 8, VAS 20/12, KUKLA 14,

csere – Czibere 9/3, Vejinovics 7, Schéda 7, Bartucz

 

dr. Elek András edző: “Remekül helyt álltunk idegenben, végig vezettünk. Az utolsó negyedben kapkodtunk, nagyon rossz százalékkal dobtunk, és sok könnyű kosarat kaptunk. Én is hibás vagyok, nem jól cseréltem: voltak, akik túl sokat, mások túl keveset játszottak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik