Sport

Vajda lehet az év sportolója, Vécsi Viktor az év edzője

A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) idén is díjazza a legjobb sportolókat.

Az NSSZ csütörtöki közleményében emlékeztet arra, hogy a sorrendek ebben a versengésben – ahogy korábban is – a sportszakma, azaz a szövetségek és a sportegyesületek szavazatai alapján alakultak ki.

“A magyar sportirányítás jelenleg egy átalakuláson megy keresztül, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) azonban fontosnak tartja, hogy az eddigi hagyományoknak megfelelően megrendezze a szokásos februári díjátadó gáláját” – olvasható a tájékoztatóban.

Az ünnepségen – melyre pénteken 18 órától a Gödöllői Királyi Kastélyban kerül sor – díjat kapnak az év sportolói, edzői, az év utánpótláskorú sportolói, az év sportvezetői, az év sportújságírói, valamint a “Sportolók egészségéért 2011” elnevezésű kategória legjobbjai.

Az év sportolója:
Berki Krisztián (torna), Dancsó Zoltán (kick-box), Gyurta Dániel (úszás), Vajda Attila (kajak-kenu)

Az év utánpótlás sportolója:
Csipes Tamara (kajak-kenu), Kovács Sarolta (öttusa), Németh Zsanett (birkózás), Senánszky Petra (búvárúszás), Szegedi Döme (karate)

Az év edzője:
Kovács István (torna), Pálvölgyi Miklós (öttusa), Sajó Zoltán (karate), Széles Sándor (úszás), Vécsi Viktor (kajak-kenu)

Az év sportvezetője:
Altorjai Sándor (főtitkár, Magyar Torna Szövetség), Molnár Zoltán (főtitkár, Magyar Olimpiai Bizottság), Nyíri Iván (elnök, Magyar Búvárúszó Szakszövetség), Schmidt Gábor (főtitkár, Magyar Kajak-Kenu Szövetség, valamint főigazgató-helyettes, Nemzeti Sportközpontok)

Ezek mellett a “sportolók egészségéért”, illetve az “év sportújságírója” kategóriában adnak át díjakat, illetve magas rangú kitüntetést vehet át Szepesi György és Ferjáncz Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik