Sport

Kézilabda: ezt jól megkaptuk!

Nem lesz könnyű továbbjutni a női kézilabda KEK-ből.

A női kézilabdacsapatok keddi bécsi kupasorsolásán kiderült, hogy a címvédő Ferencváros az orosz Zvezda Zvenyigoroddal, a Debrecen pedig a dán Viborggal találkozik.

A fővárosiak otthon, a hajdúságiak pedig idegenben kezdenek. Az első mérkőzéseket március 3-án vagy 4-én, a visszavágókat pedig március 10-én vagy 11-én rendezik.

Az FTC az előző körben az ugyancsak orosz Rosztov-Donnal mérkőzött és a népligeti visszavágón parádés játékkal harcolta ki a továbbjutást. A DVSC a spanyol Mar Saguntót búcsúztatta úgy, hogy mindkét találkozó Debrecenben volt.

A Szabó Valériát is foglalkoztató Zvenyigorod korábban szép nemzetközi sikereket ért el, akárcsak a Viborg. Utóbbi a szezont a Bajnokok Ligájában kezdte, majd átkerült a KEK-be. Az újjáalakuló debrecenieknek óriási bravúrt jelentene a továbbjutás. Az FTC dolga sem egyszerű, de talán nekik több esélyük van.


“Az egyik legnehezebb ellenfelet kaptuk. A Zvezda az előző körben magabiztosan győzte le azt a Randerst, amely otthon a BL-ben a Győrnek is megoldhatatlan feladat volt. Lassan újra orosz szakra járhatunk”
– nyilatkozta az MTI-nek Kökény Beatrix, a zöld-fehérek ügyvezetője arra utalva, hogy csapata az előző körben az ugyancsak orosz Rosztov-Donnal mérkőzött.

“A Viborg tele van világsztárokkal, vezeti a dán bajnokságot, amelyet nem kell bemutatni” – mondta a sorsolás után Köstner Vilmos a debreceni klub honlapjának.

“Szakmailag a legnehezebb ellenfelet kaptuk. A visszavágó szempontjából viszont a legjobb, hiszen nemzetközileg jegyzett sztárokkal teletűzdelt csapatot hozhatunk el Debrecenbe. Fiatal játékosaimnak is nagy élmény lesz egy ilyen komoly múltú elitcsapat ellen pályára lépni” – így a Loki mestere.

A női KEK negyeddöntőjének párosításai
FTC-Rail Cargo Hungaria – Zvezda Zvenyigorod (orosz)
Viborg HK (dán) – DVSC-Fórum
Byasen (norvég) – HC Leipzig (német)
RK Zajecar (szerb) – Dinamo Volgograd (orosz)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik