Sport

Pljuscsenko nem indul a vb-n és csak második az Eb-n

Az orosz Jevgenyij Pljuscsenkót megműtik a Sheffieldben zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság után, ezért kihagyja a márciusi, nizzai világbajnokságot.

“A verseny után Németországban kés alá fekszem, ezért egy ideig nem korcsolyázhatok, a felépülésemet követően pedig már a következő idényre koncentrálok” – mondta a kontinensviadalon a sportág koronázatlan királya, aki arról is beszélt, hogy most is csak injekciókkal tud versenyezni, de már ez sem használ, ezért van szükség a beavatkozásra.

A 29 éves Pljuscsenko, aki a 2010-es vancouveri ötkarikás játékok óta első világversenyén indul Sheffieldben, a csütörtöki rövidprogram során – saját elmondása szerint – éppen sérülése miatt nem tudta bemutatni négyfordulatos ugrását. Így honfitársa, Artur Gacsinszkij mögött második helyen áll, igaz csak 0,09 pont a hátránya. A harmadik helyről a 2008-ban Eb-győztes cseh Tomas Verner várja a folytatást. Csütörtökön 19 óra 30 perctől a párosok kűrjét rendezik, míg a férfiak versenye szombat délután zárul a szabadprogrammal.

Az olimpiai (2006) és háromszoros világbajnok versenyző a nemzetközi szövetség (ISU) külön hozzájárulásával vehet részt az angliai Eb-n, mivel korábban engedély nélkül szerepelt bemutató gálákon, s ezért eltiltották.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik