Sport

Férfi kézilabda Eb – Kedvező helyzetben a középdöntő előtt

A magyar férfi kézilabda-válogatott kimondottan kedvező helyzetből várhatja a szerbiai Európa-bajnokság vasárnap kezdődő középdöntőjét, még az elődöntő is elérhetőnek tűnik.

A játékosok végig bíztak a továbbjutásban, ám a szurkolók hangulatát befolyásolta az is, hogy egészen a péntek délutáni spanyol-orosz mérkőzésig még a kiesés is “benne volt a pakliban”. Azonban a sportág egyeduralkodójának számító franciák ellen olyan játékkal rukkolt elő Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese, amely világraszóló sikert ért. A péntek esti 26-23-as győzelem mellett a vb-harmadik spanyolokkal szembeni 24-24-es döntetlent viszi magával a gárda, azaz a maximális négy pontból hármat. Ennél több csak a másik ágról érkező horvátoknak van, a spanyolok ugyancsak három ponttal vágnak neki a középdöntő újvidéki csoportjának.
A magyarok vasárnap az olimpiai ezüstérmes, a legutóbbi vb-n hatodik, a két évvel ezelőtti Eb-n pedig bronzérmes izlandiakkal, kedden a tavalyi vb-ről éppen a Mocsai-csapat miatt drámai körülmények között lemaradó, Eb-11. szlovénokkal, szerdán pedig az utóbbi két kontinensviadalon ezüstérmes, olimpiai negyedik, vb-ötödik horvátokkal találkoznak változatlan helyszínen, azaz az újvidéki Spens Arénában, várhatóan ismét több ezernyi magyar szimpatizáns előtt.
Az bizonyos, ha a magyarok az első két csoportmérkőzésüket megnyerik, akkor a hatodik helynél rosszabbul nem végezhetnek. Az izlandiak utolsó két tétmérkőzésüket megnyerték a magyarok ellen (a 2008-as Eb-n és a tavalyi vb-n), ugyanakkor a szlovénoknak van elég törlesztenivalójuk.
A lebonyolítás furcsasága, hogy még nem lehet tudni, hogy rendeznek-e helyosztókat az 5., 7. vagy 9. helyért – immár Belgrádban. Ez a házigazda szerb válogatott szereplésétől és a még kérdéses olimpiai selejtezős pozíciók eldöntésétől függ. Az biztos, hogy a két elődöntő pénteken, a döntő és a bronzmeccs pedig vasárnap lesz a szerb fővárosban.
Tekintettel arra, hogy a világbajnokként már biztos olimpiai résztvevő francia válogatott nem visz magával pontot a középdöntőre, így szinte borítékolható, hogy az Eb-ről csak az aranyérmes szerez majd ötkarikás indulási jogot. Az ezüstérem akkor érne londoni szereplést, ha a franciák nyernék a tornát.
Az áprilisi olimpiai selejtező a magyarok számára biztos, lévén a tavalyi vb-n hetedikek lettek. Az oroszok, a csehek, a szlovákok és a norvégok búcsújával ötre szűkült – Lengyelország, Macedónia, Németország, Szerbia és a magyar ágon érdekelt Szlovénia – azon válogatottak száma, amelyek közül ketten juthatnak az Eb-ről olimpiai selejtezős lehetőséghez.
Pillanatnyilag a magyarok a vb-második dánokkal, az Afrika-bajnokságon ezüstérmes Algériával, valamint az Eb-n legjobban végző, ám még kvalifikációval nem rendelkező csapattal játszana a londoni kvótáért április 6. és 8. között Dániában. Ez a csoportbeosztás azonban még változhat.
Az Eb-ről a jövő évi vb-házigazda spanyol és a címvédő francia válogatott mellett a három legjobb egyenes ágon jut ki a világbajnokságra. A többiek selejtezőre kényszerülnek idén júniusban. A magyarok ebből a szempontból is jól állnak, mert – ha mégsem lennének a legjobb háromban -, akkor is előkelő helyen zárhatnak – például a magyar szövetség eredeti célkitűzésének megfelelően a legjobb nyolcban -, és abban az esetben kedvező helyzetből várhatnák a január 29-i vb-selejtezős sorsolást.

Állások a középdöntő előtt:
I. csoport (Belgrád): 1. Németország 4 pont (53-47), 2. Szerbia 4 (46-40), 3. Lengyelország 2, 4. Macedónia 1 (49-50), 5. Svédország 1 (50-55), 6. Dánia 0
II. csoport (Újvidék): 1. Horvátország 4 pont, 2. Spanyolország 3 (53-50), 3. MAGYARORSZÁG 3 (50-47), 4. Szlovénia 2, 5. Izland 0 (61-65), 6. Franciaország 0 (49-55)

A magyar érdekeltségű csoport hozott eredményei:
Spanyolország-Franciaország 29-26
Horvátország-Izland 31-29
Horvátország-Szlovénia 31-29
Magyarország-Spanyolország 24-24
Szlovénia-Izland 34-32
Magyarország-Franciaország 26-23

A magyar érdekeltségű csoport további középdöntős programja:
1. forduló, vasárnap:
Magyarország-Izland 16:10 ó
Franciaország-Szlovénia 18:10 ó
Horvátország-Spanyolország 20:10 ó
2. forduló, kedd:
Spanyolország-Izland 16:10 ó
Horvátország-Franciaország 18:10 ó
Magyarország-Szlovénia 20:10 ó
3. forduló, szerda:
Franciaország-Izland 16:10 ó
Spanyolország-Szlovénia 18:10 ó
Magyarország-Horvátország 20:10 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik