Sport

A sereghajtó otthonában az EnterNet Kosársuli

A bajnokság sereghajtójának otthonába látogat a hétvégén az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák győzelemmel kezdték a tavaszi szezont, izgalmas mérkőzésen verték meg a Debrecen együttesét.

Vas Péterék most újabb győzelemre készülnek a szerencsiek ellen. Nincs könnyű helyzetben a vásárhelyi alakulat, hiszen mindössze a hetedik helyen tanyázik a tabellán, így jogos az elvárás, hogy a következő összecsapás után is győztesen hagyják el a pályát. Az előjelek mindenesetre bíztatóak: egy héttel ezelőtt óriási lélekjelenlétről tettek bizonyságot Utasiék, hiszen hosszabbítás után nyertek.

Ráadásul jó jel az is, hogy egyre jobb formába lendül Czibere Zoltán is, aki hosszú sérülés után igyekszik visszaverekedni magád a kezdő ötösbe. Az utolsó derbiből egyébként több pozitív dolgot is kiemelhetünk: ezek közül az egyik, hogy Vas Péter úgy tűnik megtalálta régi önmagát, hiszen 50 százalék felett dobott mezőnyből, és 24 pontot is bezsebelt. És semmiképpen sem mehetünk el Szasa Vejinovics teljesítménye mellett sem, aki az utolsó másodpercekben dobott hármasával mentette hosszabbításra a találkozót. Ráadásul dr. Elek Andrásnak csak egy sérült miatt kell, hogy fájjon a feje: Dani Zoltán térdműtétje után továbbra sem hadra fogható.   

Mindezeket figyelembe véve, és a Szerencsiek eddigi nyeretlenségét is szem előtt tartva mindenképpen a Kosársuli az esélyesebb. Egy esetleges vásárhelyi diadal pedig akár azt is jelentheti, hogy javít helyezésén a gárda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik