Sport

Jó magyar szereplés Szlovéniában

Sidi Péter és Karmacsi Ildikó győzött a puskások között a szlovéniai Ruséban hétvégén megrendezett nemzetközi légfegyveres versenyen.

A világ- és Európa-bajnok Sidi Péter vasárnap az alapversenyben mindössze egy kilencest lőtt, s elsőként került fináléba, ahol 599 körös eredményéhez 103,8-at tett még hozzá, ezzel magabiztosan, két kör előnnyel győzött.

Karmacsi Ildikó is csak vasárnap állt lőállásba, s a 40 lövést 397 körrel letudva többek között Szijj Katinkával holtversenyben a harmadik pozícióból kezdte a döntőt, melyben egészen kiválóan célzott, 104,8 kört ért el tíz lövésből, így 501,8 körrel nyert. Szijj is nagyon jól összpontosított, 103,5 kört döntőzött, s 500,5 körös összeredménye a második helyet eredményezte.

Női légpisztolyban a magyarok szombaton és vasárnap is indultak, Tobai-Sike Renáta, illetve Nemes Adrienn is mindkét nap jól lőtt: Tobai-Sike előbb 383 körös alapra 98,5 kört tett rá a fináléban, vasárnap pedig 381-re 100,6-ot, s mindkét napon második lett mindkétszer a szám világbajnoki címvédője, a szerb Zorana Arunovic mögött. Nemes szintén nagyon jó volt az alapversenyben szombaton (381 kör) és vasárnap (384), a finálékban azonban már kevésbé célzott pontosan (96,8, 94,6), s mindkét napon negyedik lett.

A magyarok szereplése azért különösen biztató, mert február közepén rendezik meg a légfegyveres Európa-bajnokságot, mely az utolsó olimpiai kvalifikációs lehetőség. A puska, pisztoly szakágból eddig Sidinek, illetve a pisztolyos Csonka Zsófiának sikerült biztosítania a helyét a londoni játékokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik