Sport

Továbbra is szárnyal a Kosársuli U20-as csapata

24.hu
24.hu

2011. 12. 13. 19:30

Folytatja remek szereplését az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli U20-as csapata. Az együttes eddigi nyolc mérkőzéséből hatot megnyert, csak a második helyezett Bajától, és az ötödik helyezett Debrecentől szenvedtek vereséget.

Abban, hogy a gárda a bajnokság harmadik helyén áll a Czuprák családnak is döntő szerepe van. Az együttes edzője ugyanis nem más mint Czuprák László, a korábbi legendás vásárhelyi kosaras, aki nemrég szintén óriási sikert ért el a vásárhelyi kosárlabda történetében, hiszen a legutoljára A-csoportba feljutó másodosztályú csapatnak is ő volt a trénere. A mostani szériában azonban fia Ádám is oroszlánrészt válla, ő az utánpótlás csapat vezéregyénisége. Meccsenként legalább 30 pontot szór, de volt már olyan is, hogy 40-nél is többet dobott.

Sőt teljesítményére már a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége is felfigyelt, és meghívták a korosztályos válogatott keretébe is. Itt azonban még nem ér véget a Czuprák-saga, hiszen Ádám unokatestvére, Martin is a kék-sárgáknál pattogtat. Ha neki is kijön a lépés, akkor ő is tarthatatlan. Volt már olyan meccs is, amikor ők ketten együtt 68 pontot hintettek. A trió jó teljesítményére a hétvégén is szükség lesz, mivel a közvetlen negyedik helyezett MTK-Törökbálint otthonában lép pályára a Kosársuli. Remélhetőleg folytatódik a briliáns szereplés.

A csapat legutóbbi eredményei:

EnterNet Vásárhelyi KS – Bajai Bácska 93-95

(22-22, 24-24, 26-18, 21-31)

Kosársuli: Dobos 4, CZUPRÁK Á. 39, Ilyés -, RÁCZ 31, Mucsi 4,

csere: Czuprák M. 11, Nagy T. 4, Zabos -, Kunos -, Angyal -.

Edző – Czuprák László

 

EnterNet Vásárhelyi KS – EKF Eger 101-77

(27-12, 26-25, 24-22, 24-18)

Kosársuli: DOBOS 20/6, CZUPRÁK Á. 30, Ilyés -, RÁCZ 22, Mucsi -,

csere: Czuprák M. 11, Nagy T. 5, ZABOS 10/3, Kunos -, Angyal – Farkas -.

Edző – Czuprák László

 

Salgótarjáni KSE  – EnterNet Vásárhelyi KS 36-139

(5-35, 6-30, 15-36, 10-38)

Kosársuli: DOBOS 27, CZUPRÁK Á. 43/6, CZUPRÁK M. 27, Nagy T. 4,  RÁCZ 11,

csere: KUNOS 8, Zabos 7, Angyal 10, Farkas -. Horgos P. 2.

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.