Sport

A magyar pingpong új csillaga lehet

Madarász Dóra 18 évesen a felnőtt TOP 12 Bajnokság döntőjébe jutott. Ott még nagy előnyről kikapott Póta Georginától, de benne látják – jogosan – a magyar asztalitenisz jövőjét.

Aki a világranglista első 100 játékosa között van, az már nagyon tud pingpongozni.
Madarász Dóri ott van. – Fotó: MTI

Vidéken mindig nehezebb érvényesülni, ezzel a kötelező, udvarias tiltakozás és „politikus” megjegyzések mellett minden élsportoló tisztában van.

A profi sportban a hétköznapokban szembesülhet az ember a főváros-központúság hátrányaival és adott esetben előnyeivel. Merthogy egy vidéki műhelyben mégiscsak nyugodtabban lehet dolgozni. 7 éves korától így tesz Kecskeméten Madarász Dóra.

A 18 éves asztaliteniszező jelenleg a magyar pingpong legnagyobb reménysége, aki utánpótlás vonalon „szinte” mindent megnyert, idén pedig már a nagyválogatottban is bemutatkozott. Az utánpótlásversenyeken olykor magasan jegyzett kínaiakat is legyőzött, de már a felnőttek között is letette névjegyét – 99. a világranglistán. Szerénységében is hasonlít a sportág nagyjaira.

– Gondoltad volna, hogy az országos bajnokság után a második legnagyobb hazai versenyen döntőt játszol, és majdnem legyőzöd a világranglista jelenleg legjobb magyarját?

– A TOP 12 Bajnokság két csoportkörrel indult, és az én csoportom könnyebb volt. Úgy gondoltam, Lovas Petrától így is, úgy is kikapok, a postásos lányok közül pedig, akik a mumusaim, egyet mindenképp le kell győznöm. Végül Petrát is meg tudtam verni.

– Miért gondoltad, hogy Petra jobb lesz?

– Eddig mindig ő nyert, amikor egymás ellen játszottunk, azért még jobb, mint én.

– Miben voltál most jobb?

– Én sem tudom igazán, nagyon jól ment a játék, mert nagyon sokat készültem erre a versenyre, rengeteget edzettem.

– Most akartál robbantani?

– Bizonyítani akartam, hogy az a két felnőtt verseny, amelyen elindultam, sikerülhetett volna jobban is, annál jobb teljesítményre vagyok képes. Az egyiken, Szekszárdon a 8 közé sem jutottam, mert kikaptam egy szerb játékostól, Orosházán pedig a négy közé jutás nem sikerült. Ez a verseny volt az utolsó esélyem a márciusi felnőtt OB előtt.

Póta Georgina ellen már 3-1-re vezetett, aztán egyelőre győzött a rutin:

– Merthogy véget ért az utánpótlás korszak számodra. Miben kell még fejlődnöd, hogy érzed?

– Igazából mindenben…

– Na, jó, azért nem véletlen lesz valakiből felnőtt válogatott.

– Persze, nagyon jó érzés volt bemutatkozni a csapatban, az Európa-bajnokságon a szlovákok ellen játszottam.

– Óvnak a szövetségben?

– Igen, támogatnak mindenben, úgy érzem. Azokon a versenyeken, amelyeken el akartam indulni, segítettek részt venni ők és a szponzorok is.

– Ért valami hátrány amiatt, hogy vidéken sportolsz?

– Nem, én úgy érzem, ha valaki sokat edz és dolgozik, annak előbb utóbb megvan az eredménye. Még nem tudom, meddig maradok Kecskeméten, nem döntöttem el, mi lenne számomra a megfelelő. Jövőre egyetemre megyek, sok minden dönthet.

– Voltak megkeresések, gondolom…

– Igen, volt egy pár, de egyikre se mondtam igent. Most az a fontos, hogy minél többet játsszak, és minél többször jól játsszak, elinduljak nemzetközi versenyeken.

Itt egy rangos utánpótlásversenyen a kecskeméti lány:

Edzője kezdetektől fogva Szily György, aki úgy gondolja, Dóri már kinőtte a magyar bajnokságot is, de így is lehet olyan együttes idehaza, amelyben felléphet a következő lépcsőfokra:

“Dóri egy nagyon tehetséges, céltudatos játékos, aki erre a sportágra tette fel az életét. Az igazi tánc persze csak most kezdődik, a felnőtt mezőnyben. Az, hogy benne van a 100-ban a felnőtt világranglistán, az ebben a sportágban nagyon sokat jelent. Ezek a lányok már tényleg nagyon jól tudnak pingpongozni. Jövőre felköltözik Budapestre, hiszen kicsit, pontosabban már nagyon kinőtte a klubunkat, illene normális fizetést is adni egy ilyen szinten játszó asztaliteniszezőnek” – mondja Szily György, aki bízik abban – pontosabban tudja, hogy tanítványa folytatja majd azokat a hagyományokat, amelyeket az elmúlt évek, évtizedek női klasszisai hoztak a magyar sportnak.

Arra a kérdésre, hogy miben kell figyelnie az illetékeseknek azért, hogy Dóri ne kallódjon el, így válaszolt:

“Ez részben a finanszírozáson múlik, a mi sportágunk is élet-halál harcot vív ilyen tekintetben. Az asztalitenisz versenyrendszerében a teniszhez hasonlít. Aki másfél hónapig nem játszik, az tulajdonképpen rutintalanná válik. Ahhoz, hogy fejlődjön, versenyeken kell indulnia. Aki kinövi a magyar mezőnyt, nemzetközi versenyeken vesz részt, ez viszont nem olcsó mulatság. Bízom benne, hogy a szövetség meg tudja oldani az ő és a többi magyar tehetség utaztatását is. Ez persze csak egy szelet, azt is tudni kell, hogy egy élsportolónak nem sok magánélete van, sokat kell utazni, repülni, edzeni. Persze, úgy látom, Dóri már döntött” – így a tréner, aki hozzátette:

“Keresik a Bundesligából, de szeretnénk megóvni a túl nagy váltástól. Az, hogy a fővárosba költözik, éppen elég nagy változás lesz az életében, és bár a magyar bajnokság nem túl erős, van olyan csapat, amely a BL-ben indul, és elég erős ahhoz, hogy számára megfelelő legyen. Egy év múlva meg meglátjuk, hol tart, most még semmit sem veszít.”

Madarász Dóri a Kecskemét csapatával a magyar csapatbajnokságban jelenleg a 3. helyen áll, a Budaörstől és a Postástól kapott ki az Univer-KTE. A tehetség hetente nyolc edzésen vesz részt, hétfőn és kedden a válogatottal edz Budapesten, a Marczibányi téren, szerdától péntekig viszont Kecskeméten gyakorol.

Édesapjának, Almási Gyulának köszönheti, hogy megismerte a sportágat, ő is játszott, majd játékvezetéssel foglalkozott. Hálása vagyunk neki, hogy levitte lányát a terembe.

Madarász Dóra eddigi névjegye
1993-ban született Kecskeméten. Jelenleg a Bolyai János Gimnázium tanulója.
Klubja: Univer-KTE Kft.
Edzője: Szily György
Eredménysora: felnőtt Európa-bajnoki 3. hely (2011), ifjúsági világbajnoki 2. helyezett (vegyes páros, 2009), ifjúsági Európa-bajnok (vegyes páros, 2009), ifjúsági Eb 2. helyezett (egyéni, 2010; vegyes páros és csapat, 2009), ifjúsági Eb. 3. hely (egyéni és páros, 2011; páros, 2010; egyéni és páros, 2009, páros és vegyes páros, 2008), Európa-bajnoki 3. (serdülő lány, csapat, 2006), Eb 2. (serdülő lány csapat, 2007), az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon 1. (leány párosban), 3. (egyéniben, 2007), utánpótlás európai TOP 10 Bajnokság 2. helyezett (2010)
2011-ben bemutatkozott a felnőtt magyar válogatottban, az Európa-bajnokságon, Szlovákia ellen játszott.
A magyar ranglistán az 5., a világranglistán a 99. helyen áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik