Sport

Lázár Zoltán sikere Genfben

A hatszoros világbajnok megnyerte az úgynevezett jokerhajtást a négyesfogathajtók genfi Világkupa-fordulóján.

A magyar sportoló helyszíni beszámolója szerint ebben a versenyszámban ugyanolyan, a maraton- és akadályhajtás kombinációjából álló pályán kell végigmenni, mint a hagyományos versenyeken, de a kapuk – nehézségüktől függően – pontokat érnek.

“A Vk-versenyen óriási pechem volt, mert négyen végeztünk egy másodpercen belül, de éppen én maradtam le a hármas összevetésről. Ennek ellenére jelenleg ötödik vagyok a pontversenyben. Hatban kell végeznem, hogy a döntőbe jussak, és még egy állomáson, január második hétvégéjén Lipcsében hajtok” – mondta Lázár Zoltán, aki Budapesten is negyedik lett.

Hozzátette, most két lovat kicserélt, így sokkal jobb volt a fogata, még akkor is, ha helyezésben ez végül nem mutatkozott meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik