Sport

Parázs csaták Szombathelyen

Letették névjegyüket a fiatalok a felnőtt ökölvívó ob második napján.

Nagy érdeklődés mellett, szép számú közönség jelenlétében folytatódott csütörtökön a 88. felnőtt ökölvívó-bajnokság. A Haladás Rohonci úti csarnokában egyik csata szorosabb volt, mint a másik, és olykor a papírforma is felborult.

Mint például a könnyűsúlyban, a Török János-Márton Balázs mérkőzésen, ahol az esélyesebb debreceni Török 11:11-es döntetlen után az egyéni pontokkal alulmaradt.

Felforrósodott a hangulat a Hódosi Zsolt-Fodor Milán meccsen, a hazai bokszolónak számító, rutinosabb Hódosi 5:2-re vezetett az első menet után, de aztán a 18 éves Vasas-öklöző bedarálta a korábbi magyar bajnokot.

„A minimális célt már teljesítettem, érmes leszek első felnőtt bajnokságomon, most már szeretném megnyerni a versenyt”, mondta az idei ifjúsági bajnok, Bacskai Imre tanítványa.

A kisváltósúlyú Káté Gyulának, a verseny legrutinosabb résztvevőjének nagyobb céljai vannak: pályafutása tizedik magyar bajnoki címének megszerzése, amellyel feljönne a 11 arannyal rangelső Lakatos Pál mögé, és Hranek Sándor mellé. A Kispest sokszoros világ- és Európa-bajnoki érmes kiválósága simán lépett az elődöntőbe. Ha minden a papírforma szerint alakul, a döntőben a csütörtökön Bene Gergő ellen győztes Görbics Gábor lehet az ellenfele.

A 69 kg tavalyi Európa-bajnoka, Bacskai Balázs lényegében mérkőzés nélkül ment tovább, az a Nemes Erik lesz az ellenfele, aki kiütötte az újpesti Kun Dávidot.

Középsúlyban Harcsa Zoltán ismét káprázatosan bokszolt, a magasabb súlycsoportokban pedig inkább a küzdelem dominált. Nehézsúlyban az Eb-bronzérmes Darmos József bedarálta az ifjúsági olimpikon Zsigmond Józsefet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik