Sport

A bíróság meghallgatta Paulo Sousa áldozatát

A Videoton FC portugál edzője Paulo Sousa által lefejelt Borbola Bencét meghallgatta a bicskei bíróság.A békítő show később következik.

Ködös, nyirkos őszi délután, a Bicskei Városi Bíróság szépen renovált épületében nincs nagy mozgás. A detektoros kapun gond nélkül jutok túl, a portás kedves, ám közli, a fotós kolléga felvételt aligha készíthet, ehhez a bíróság elnökének, dr. Szekeres Mónikának az engedélye szükséges. A folyosón mindössze a 32 éves Borbola Bence, várakozik, szeptember közepén, egy felcsúti, barátságos mérkőzésen az ő szemhéja találkozott a Videoton portugál edzőjének, Paulo Sousának a homlokával. Utóbbi lefejelte a Nemzeti Sport munkatársát, bár a felek másként emlékeznek az esetre.

A luzitán tréner szerint a meccs hevében történt a véletlen baleset, a futballszakíró szerint egyértelmű volt a szándékosság, másnap ezért tett feljelentést – a vád könnyű testi sértés – a Teve utcában. A tanúkihallgatásokra Székesfehérváron, a megyei kapitányságon került sor, azonban a bírósági eljárások Bicskén, a Felcsúthoz legközelebb eső bíróságon folytatódnak. Hétfő délutánra a sértettet idézték be, Borbola ügyvéd nélkül érkezett.

Munkáltatója ugyan kérdezte, óhajt-e jogi támaszt, ám ő ezt köszönettel elhárította, mondván, boldogul egyedül is. A családjában amúgy van jogban jártas személy, édesanyja ügyvédként praktizál.A korábbi utánpótlás válogatott, a Békéscsaba színeiben az élvonalban négy alkalommal szerepelt Borbola kora ősszel az NS újságírók csapatával szerepelt Felcsúton, ahol a FourFourTwo magazin szíves meghívásának eleget téve léptek pályára. A népszerű kiadvány együttesét erősítette több, korábbi futballista, így Sousa is. A meccs hevében összeszólalkoztak, aminek a vége egy jól irányzott fejes lett.

Borbola arcát aznap este összevarrták, csak másnap tette meg a feljelentést, ugyanis hiába várta a fehérvári szakvezető bocsánatkérését, a klub által kiadott szűkszavú kommünikéből az derült ki, hogy véletlen találkozásról volt szó. Az újságíró tegnap megjegyezte, ahogy eddig, nyilatkozni ezentúl sem szeretne hosszasan. Azt azonban nem titkolta, nem öröm számára a bíróságra járás, szerette volna, s most is szeretné békében rendezni az ügyet. Amennyiben Sousa őszintén elnézést kér cselekedetéért, a tollforgató a békejobbot minden bizonnyal elfogadja.

“Az edző lefejelt, majd utána próbálta elbagatellizálni az ügyet. Nem hiányzik nekem ez a procedúra, a legjobb lenne, ha nyilvánosan elnézést kérne, azt mondaná, a játék hevében begőzölt, de megbánta az egészet. Ezzel részemről minden bizonnyal vége is lenne az ügynek” – jegyezte meg Borbola.

Aztán nyílt a tárgyalóterem ajtaja, dr. Szekeres Mónika bírónő udvariasan közölte, a tárgyalás nem nyilvános, ráadásul ez nem is tárgyalás, hanem pusztán Borbola meghallgatása, Sousa nem is kapott idézést. A bírónő azért idézte be az újságírót, mert az eddigi iratanyagot átolvasva nem látja át kristálytisztán, mi is történt az ominózus, kora őszi, felcsúti délutánon, pontosítani szeretné az eddig elhangzottakat. Az újabb ülésre már Sousát is beidézik. Ez amolyan békítő tárgyalás lesz, kérdés, milyen irányt vesz majd az eszmecsere.

A bírónő elmondta, a következő összejövetelre vélhetően hónapok múlva kerül sor, ugyanis a per anyagát portugálra kell fordítani – nyilván Sousa is megtárgyalja majd az ügyvédekkel, mitévő legyen. A következő tárgyalás nyilvános lesz, ha egyik fél sem kéri annak kizárását. Ugyanez történik majd a tárgyalási szakaszban is, feltéve, ha a felek egyáltalán eljutnak odáig. Borbola a teremből kilépve közölte, pontosították a korábban rögzítetteket. Nem titkolta, érdeklődéssel várja a fehérvári mester következő lépését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik