Sport

Ismét győzelmek következnek?

A Sapa Fehérvár szakvezetője, Kevin Primeau reméli, a soron következő két derbi is sikerrel zárul

A Sapa FehérvárAV19 trénere, Kevin Primeau érthető elégedettséggel szemlélte csapata vasárnap esti győzelmét a mindig bajnokesélyes Klagenfurt ellen: a Fehérvári ördögök 3-1-re diadalmaskodtak. Az ellenfél kanadai trénere, egyben az osztrák válogatott szövetségi kapitánya, Manny Viveiros a lefújás után közölte, annyi helyzetet dolgoztak ki, amivel simán megnyerhették volna a rendkívül izgalmas összecsapást, ám ziccereiket egy kivételével elhibázták, ezért vesztettek. Hozzátette, szerinte a játékvezetők felfogása nem idézte a modern elveket, sok szabálytalanság felett szemet hunytak.

A fehérváriak mestere, Kevin Primeau mosolyogva fogadta a gratulációkat. Közölte, a játékosok hozzáállásával, küzdeni akarásával ezúttal sem volt gond, harcosságuk ezúttal végre eredményességgel is párosult. A volánosok a szeptemberi, októberi remeklés után hármas vereségszériába kerültek, majd kétszer nyertek, s következett válogatott szünet november közepén. Utána ismét kudarcok következtek, a vasárnapi derbire három vereséggel érkezett a kék-fehér egylet, itthon kikapott a Znojmótol, két nappal később Csehországban is vereséget szenvedett, pénteken pedig Salzburgban maradt alul a bajnok ellen.

– Mindegyik meccs szoros volt, egy góllal kaptunk ki, ráadásul az összecsapásokban benne volt a győzelem lehetősége is. Apró dolgok döntöttek, sajnos nem a mi javunkra. Örülök, hogy ezúttal sikerült nyernünk – mondta Kevin Primeau.

Arra a kérdésre, hogy a folytatásban győzelmi széria következik-e, higgadtan jegyezte meg: itthon és idegenben is mindig győzelmi igénnyel lépnek jégre. Reméli, a következő két derbin diadalok következnek. Könnyű dolguk nem lesz, pénteken Ljubljanában, vasárnap Grazban van jelenése a tabella hetedik helyén álló, az alapszakaszban feltétlenül az első hat közé igyekvő kék-fehéreknek. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a második kanyarban nem kell vért izzadniuk minden összecsapáson, hanem felsőházi tagként automatikusan résztvevői a rájátszásnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik