Sport

Négy másodpercre volt a bravúrtól a Vasas

A TEVA-Vasas-UNIQUA két negyeden át nem tudott gólt dobni a Partizan Belgrádnak, a vendégek így is az utolsó pillanatokban harcolták ki a 10-10-es döntetlent.

Nagyon jól kezdett a TEVA-Vasas-Uniqua a Komjádiban, a Partizan Belgrád sokáig nem találta a fogást a budapesti csapaton. A szerbek aztán belerázódtak a meccsbe, ám a mieink így is 5-3-ra megnyerték az első negyedet.

A második nyolc percben aztán semmi nem akart összejönni Földi László fiainak, akik egyszer sem tudták mattolniSlobodant Soro, a túloldalon azonban a vendégek háromszor is betaláltak, a félidőre már a Partizan mehetett előnnyel.

A helyzet sajnos a továbbiakban sem változott, rossz passzok és szétszórtság jellemezte a Vasast, ha pedig sikerült ziccerig játszani egy helyzetet, akkor Slobodan védett. Közben a Belgrád tovább növelte előnyét, 8-5-ös vendég vezetéssel vágtak neki a felek a zár felvonásnak.

A negyedik negyedben Vámos Márton emberelőnyből szerzett találata hosszú hazai gólcsendnek vetett véget, majd egy labdaszerzés után Fazekas Tibor köszönt be, lőtávolon belülre került a Vasas. Fel is támadt a hazai gárda, Milan Aleksic a keresztlécet trafálta telibe, az ellenakció végén pedig Drasko Brguljan harcolt kit büntetődobást, Kiss Gergely a léc alá vágta a lasztit, máris egál volt az állás!

A hajrában Katonás Gergely villant kétszer is, ez pedig úgy tűnt, elegendő lehet a minimális győzelem kiharcolásához, ám négy másodperccel a vége előtt, egy átlövésből Milos Cuk mattolta Nagy Viktort, 10-10 lett a találkozó vége.

A csoport másik mérkőzésén magyar rangadót rendeztek, a Szeged 6-3-ra legyőzte az Egert.

Eredmények -Bajnokok Ligája, főtábla, C csoport, 2. forduló
TEVA-Vasas-Uniqua – Partizan Beograd (szerb) 10-10 (5-3, 0-3, 0-2, 5-2)
a magyar csapat góldobói:
Katonás 3, Boskovic 2, Kiss G., Fazekas, Vámos, Brguljan, Steinmetz Á. 1-1
Az állás: 1. Szeged-Beton VE 6 pont, 2. TEVA-Vasas-UNIQA 4, 3. Partizan Beograd 1, 4. ZF-Eger 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik