Sport

Tragédia a Ferencváros hokimeccsén

Szívinfarktusban életét vesztette Papp Gyula, a Ferencváros jégkorongcsapatának egykori gyúrója a Brassó elleni bajnoki első perceiben.

Ahogyan arról írtunk, a Ferencváros 2-1-re kikapott a pesterzsébeti jégcsarnokban a Brassó együttesétől a MOL Liga hétfői játéknapján.

Nemcsak a találkozót vesztette el a zöld-fehér klub, hanem a mérkőzés előtt egyik leghűségesebb pártolóját is. Papp Gyula, a Fradi korábbi gyúrója, aki két évig szertárosként is dolgozott, szívrohamot kapott alig egy perccel a meccs kezdete után.

Mindenki csak Zsülként ismerte Fradi-körökben Papp Gyulát, akit azonnal elkezdtek újraéleszteni, de sem a csarnokban tartózkodó orvosok, sem a kiérkező rohammentősök nem tudták visszahozni.

“Azon szurkolók közül való volt ő, aki nem elégedett meg azzal, hogy kijött meccsre és bíztatta az övéit. Segíteni akart mindig, mindenkor, a ferencvárosi jégkorongcsapat volt az élete. Két éven át a csapat szertárosaként mindennapi vendég és mindennapi segítség volt az öltözőben és a kispadon, de amikor ezen munkája véget ért, akkor sem hagyta cserben a gárdát, ott és akkor segített, ahol tudott. A csapatunk a mai mérkőzést elvesztette, azonban mi együtt sokkal, de sokkal többet, egy jóbarátot, egy igazi fradistát.” – szól a Ferencváros jégkorongcsapata honlapjának nekrológja.

A jegkorong.blog.hu később azt írta, a 39 éves Papp Gyula halálát tüdőembólia okozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik