Sport

Szeptemberben érkezik hazánkba a Renault-világsorozat

A World Series by Renault 2012-ben nem a nyáron, hanem ősszel látogat Mogyoródra, a Hungaroringre.

Idén 130 ezer néző tekintette meg a helyszínen a sorozat küzdelmeit, a futamok és bemutatók mellett pedig számos töltelék program szórakoztatta a nagyérdeműt a Hungaroringen, a sorozat legkeletibb állomásán.

Az a5.hu cikke szerint a szervezők arról tájékoztattak, hogy 2012-ben szeptember 15. és 16. között látogat hazánkba a rendezvény, ugyanis a nyáron újraaszfaltozzák a többi közt a Forma-1-et is vendégül látó pályát. A röviden csak WSR-ként emlegetett sorozat jövőre egyébként már hatodik alkalommal vendégeskedik Magyarországon.

 

Korábban egyébként olyan versenyzők is megfordulta a World Serie by Renault mezőnyében, mint a száguldó cirkusz történetének legfiatalabb kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel, vagy a ralisérüléséből lábadozó Robert Kubica, illetve az F1 újonca, Daniel Ricciardo.

A Renault-világsorozatban tizenhárom istálló két-két pilótája méri össze erejét kilenc helyszínen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik