Sport

Új elnökségi tagokat választ a kézilabda-szövetség

Csökkeni fog a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségének létszáma. Szombaton szavaznak az új alapszabályról is.

“Egy sor olyan stratégiai kérdéssel foglalkoztunk az elmúlt hónapokban, amelyek megválaszolása magabiztosságot ad mindnyájunknak a következő hónapok, évek kemény munkája során” – idézte hétfőn az MKSZ honlapja Vetési Ivánt, a júniusban megválasztott új elnököt.

Az új – előzetesen több szakmai szervezet által is véleményezett – alapszabály elfogadásához, valamint az új tisztségviselők kinevezéséhez a küldöttek több mint felének támogatása szükséges. Az elnökség a jelenlegi 13 főről 8 fősre csökkenne, a küldöttgyűlés előtt pedig a jelenlegi vezető testület tagjai már lemondtak, szabad kezet adva a küldötteknek az új elnökség megválasztására.

Az MKSZ elnöke – az elnökség két korábban választott tagja, Vetési Iván és Hadházy Sándor mellé – az elnökségbe Mátrai Gábort, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökhelyettesét, Bienerth Gusztávot, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség jogi bizottságának tagját, a Magyar Labdarúgó Szövetség korábbi nemzetközi igazgatóját, Borsos Attila volt válogatott játékost, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. vezérigazgatóját, valamint Fasimon Sándort, a MOL kutatás-termelés divíziójának ügyvezető igazgatóját javasolta. Az NB I-es női és férfi liga ugyancsak jogosult egy-egy jelölt állítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik