Sport

A magyar foci megalázása – 0-6 a szovjetek ellen (1986)

Irapuato, június 2. – A magyar labdarúgó-válogatott megsemmisítő vereséget szenved el a mexikói világbajnokság első fordulójában.

A meccs, amely után a fél ország elfordult a labdarúgástól, és azóta sem tért vissza hozzá. A 90 perc, amelynek során az előzőleg még a vb titkos esélyeseként is emlegetett magyar csapat visszazuhant a valóságba (ahol most is tartózkodik).

A gyötrő találkozó, amelyen akár nagyobb arányú is lehetett volna a vereség, és amelyen összesen két alkalommal találtuk el a kaput. Huszonöt éve verték agyon dr. Mezey György csapatát – a sors iróniája, hogy 2011-ben, 70 évesen lett bajnok a Videotonnal a mester – kapusedzője éppen a mexikói meccsen védő Disztl Péter volt.

A FIFA akkori világranglistáján a 3. (!) helyen álltak a mieink, a selejtezők során elsők között jutottunk ki a vb-re, megelőzve és idegenben 2-1-re legyőzve a Gullittal, Van Bastennel, Rijkaarddal felálló Hollandiát. Sőt, a Népstadionban felkészülési mérkőzésen 3-0-ra vertük Brazíliát. Egy ország várta, hogy megmutassák a fiúk a világnak, mitől döglik a légy. Megmutatták, azóta is döglődünk.

Már a 4. percben két góllal vezettek a szovjetek, szegény Róth Antalt (az utánpótlás-válogatott jelenlegi szövetségi edzőjét) a 14. percben lehívta Mezey. A fordulás után láthatóan nem akart focizni a szovjet csapat, mégis rúgattunk velük még hármat.

A találkozó összefoglalója:

A második körben 2-0-ra vertük Kanadát, majd 3-0-ra kikaptunk a Platinivel, Tiganával, Papinnel felálló franciáktól – ezzel kiestünk.

A 0-6 (és az azt követő évek) legendákat, popslágereket, regényeket, elemzéseket és találgatásokat szült, hiszen Magyarországon mindenki ért a focihoz. Hogy pontosan mi volt az oka a betlinek, nem tudni.

Esterházy Márton, a csapat egyik meghatározó játékosa egy interjúban elmondta, rosszul sikerült az ausztriai felkészülés, a válogatottat délben, 40 fokban küldték ki edzeni, miközben minden csapat este hatkor kezdett neki a tréningnek. Példaként említette az argentinokat, akik 5-6 kiló felesleggel érkeztek a tornára, mert tudták, hogy a melegben annyit úgyis leadnak. Esterházy szerint mindenki kába volt a mérkőzésen, akadt, aki hallucinált, és nem szabad elfelejteni, az itthon hagyott vezér, Nyilasi Tibor nagyon hiányzott a csapatból.

Ma is emlegetik azt a magyarázatot, amely szerint a meccs előtt elfogyasztott tészta volt a felelős a gyenge játékért, ezt a csapat tagjai cáfolták, mint ahogyan a bundavádakat is.

A magyar foci Mohácsának egyetlen pozitívuma akad. Hogy – egy ideje – már a múlté.

A mérkőzés szomorú statisztikája:
Szovjetunió – Magyarország 6-0 (3-0)
Irapuato, Estadio Revolution, 16 600 néző, vezette: Agnolin (olasz)
Szovjetunió: Dassaiev Rinat – Larionov Nikolaj, Kuznetsov Oleg, Bessonov Vladimir, Demianenko Anatoli, Yaremchuk Ivan, Zavarov Alexandr, Yakovenko Pavel (73′ Evtushenko Vadim), Rats Vasili, Belanov Igor (70′ Rodionov Sergei), Aleinikov Sergei. Szövetségi kapitány: Valerij Lobanovskij
Magyarország: Disztl Péter – Sallai Sándor, Róth Antal (12′ Burcsa Győző), Garaba Imre, Péter Zoltán (62′ Dajka László), Kardos József, Nagy Antal, Détári Lajos, Bognár György, Kiprich József, Esterházy Márton. Szövetségi kapitány: dr. Mezey György
Gólszerzők: Yakovenko (2.), Aleinikov (4.), Belanov (24., 11-esből), Yaremchuk (66.), Dajka ( 75., öngól, Rodionov (80.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik