Sport

Budapest pályázhat a 2017-es Világjátékokért

A főváros Gödöllővel közösen adhatja be a pályázatát a nem olimpiai sportágak legnagyobb viadalának megrendezésére.

A Fővárosi Közgyűlés a húsvét utáni első ülésén tárgyalja majd azt az előterjesztést, amely a 2017-es Világjátékok megrendezését taglalja. Ha a testület elfogadja a tervezetet, Budapest pályázni fog, és 5 millió forinttal támogatja az előkészítést.

Ennek értelmében a nem olimpiai sportágak számára négyévente megrendezett eseményre Budapest kandidál majd, Gödöllő, mint társváros közreműködésével. A pályázatot a Nemzeti Sportszövetség koordinálhatja.

A Nemzeti Sportszövetség véleménye szerint az esemény tervezett költségvetési nagyságrendje 11 milliárd forint, a pályázat elnyerése esetén Budapest ebből 2 milliárd forintot vállalna.

A Világjátékokon 32 hivatalos, és 5-6 meghívott sportág szerepelhet, a négyévente megrendezett sportesemény általában 100-150 ország 3500 versenyzőjének részvételével zajlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik