Sport

75 éves az öttusa olimpiai bajnok, Németh Ferenc

Rómában, 1960-ban nemcsak az egyéni verseny eredményhirdetésekor, hanem a csapatok szólításánál, Balczó András és Nagy Imre társaságában is a dobogó tetejére állhatott.

Véletlenül lett öttusázó: a csepeli mester, Benedek Ferenc fedezte fel egy labdarúgó-mérkőzésen a jól mozgó fiút, és mivel a háromtusa csapat egyik tagja megbetegedett, beállította a 18 éves Némethet, aki nem vallott szégyent.

Pályafutását többször akadályozták sérülések, és nagyon hamar, 1963-ban egy betegség után (szívizomgyulladás) orvosi tanácsra fel kellett hagynia a versenyzéssel.

“Ma is azt mondom, életem legjobb döntését hoztam meg akkor. Különösen így látom a tragédia után, ami a kenus Kolonics Gyurival történt a pekingi olimpia előtt. Gyuri is csepeli volt, jól ismertem…” – mondta Németh, aki utolsó versenyét 1963-ban teljesítette, de érezte, valami nem stimmel.

Érdekesség, hogy 1959-ben Várkonyi Zoltán filmrendező Don Juan kalandjai című filmjében statisztaként szerepelt, vívott és lovagolt – itt szalagszakadást szenvedett az egyik jelenetnél.

A baleset ellenére remekelt a római olimpián: “Bevallom, előzetesen az első hat hely valamelyikében bíztam, de inkább a harmadiktól lefelé. Gyakorlatilag öt év után a csúcsra jutottam, mivel 1955 októberében volt az első öttusaversenyem. Nálam a junior korszak kimaradt, egyből a felnőttek közé kerültem. Az olimpiai győzelem után pedig jött a betegség, és gyakorlatilag a pályafutásom vége.”

A versenyzés befejezése után a szövetségben vállalt munkát, majd sportiskolát nyitott Csepelen, később vívóedző lett. Dolgozott külföldön is, 1996-tól nyugdíjas.

A mai napig a sport közelében maradt, az egész család, köztük két fia és menye (Jánosi Zsuzsa) is vívott, négy unokája van, ők vívnak és fociznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik