Sport

Visszalépett az FTC a férfi kézikupából

A Ferencváros - amely a Pick-Szegedet verte ki - vállalja a 200 ezer forintos bírságot.

Horváth István szakosztály-vezető az MTI-nek szerdán elmondta: úgy érzik, hogy a versenykiírás rossz, pontatlan, és ezért fordulhatott elő, hogy a Szeged elbúcsúztatása után egyből összekerültek a toronymagas esélyes Veszprémmel.

Katona Sándor versenyigazgató hangsúlyozta: a versenykiírás egyértelműen fogalmaz, vagyis a negyeddöntőtől kezdve az előző idény bajnoka és ezüstérmese – jelen esetben a Veszprém és a Szeged – külön ágra kerül, de mivel a Szegedet az FTC kiejtette, ezért nem lehet szó ilyen kiemelésről.

“Ha a Veszprém és a Szeged a nyolc között lenne a kupában, akkor valóban nem találkozhatnának, ám igaz ez arra az esetre is, ha a négy közé jut be az a két csapat” – tette hozzá Katona.

Horváth István viszont úgy véli: mivel csapata legyőzte a Szegedet, ezért a logika azt diktálná, hogy az FTC mehessen tovább a Szeged ágán, és ezért legfeljebb a döntőben találkozhatna a Veszprémmel.

“A visszalépésünket figyelemfelkeltésnek szánjuk. Vállaljuk a 200 ezer forintos bírságot is a ki nem állásért” – fogalmazott Horváth.

A Veszprém így játék nélkül jutott az MK négyes döntőjébe. A PLER Kecskeméttel, a Vác a Dunaferr-rel, míg a Tatabánya a Gyöngyössel találkozik majd a negyeddöntőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik