Sport

Megszületik Drazsen Petrovics (1964)

A tragikus sorsú Drazsen Petrovics elképesztően eredményes, ám annál rövidebb karriert tudhat a magáénak. Az 1964-ben született dobóhátvéd a helyi Sibenka csapatában kezdett el kosárlabdázni, majd miután letöltötte a katonai szolgálatot bátyja nyomdokaiba lépve a Cibona Zágráb játékosa lett.

A zágrábi csapatban 1985-ben nem kis tettet hajtott végre, október 5-én a SMELT Olimpija ellen nem kevesebb, mint 112 pontot dobott. 1986-ban ledraftolta őt a Portland Trail Blazers, de csak három esztendővel később csatlakozott az észak-amerikai profiligához, egy évet pedig a Real Madridban is lehúzott.

Első évében még kicsit visszafogottabb volt, majd folyamatosan lendült bele a játékba, New Jerseybe szerződése pedig karrierje egyik legjobb döntése volt. A Netsben jól sáfárkodott a perceivel, ötven százalék fölött mezőnymutatóval szórta meccsenként a bő húsz pontokat, de a látványos passzok is a repertoárját képezték. Épp ezért meglepő, hogy noha benne volt a liga legjobb tizenhárom pontdobójában, mégsem hívták meg az 1993-as All-Star gálára.

Ugyanebben az évben, legjobb NBA-s szezonja után érte a tragédia, június 7-én a németországi Ingolstadt közelében egy közlekedési balesetben életét vesztette, utasként utazott az autóban. Szerelme, a sofőr – és egyben modell, illetve kosárlabdázó – Klara Szalantzy, illetve egy török kosaras hölgy, Hilal Ebedal ugyan túlélték a karambolt, azonban súlyos sérüléseket szenvedtek. Később kiderült, Petrovics nem volt bekötve, így ő lett a baleset egyetlen áldozata.

Petrovicsnak emlékművet állítottak a Lausanne-i Olimpiai Múzeumban 1995-ben, míg Goran Ivanisevics, Wimbledon 2001-es horvát bajnoka egykori barátjának ajánlotta győzelmét és spliti ünneplése alkalmával 100 ezer ember előtt Petrovics New Jersey-i mezében jelent meg.

Drazsen Petrovics fájdalmasan rövid, ám tartalmas karrierje során két olimpiai ezüstöt és egy bronzot, illetve egy világbajnoki aranyat és egy bronzot nyert jugoszláv színekben. Egyénileg négyszer érdemelte ki az Euroscar díjat, amelyet az európai kosarasok kaptak klubjukban, illetve a válogatottban nyújtott teljesítményük alapján és kétszer lett Mr Európa a kosárlabdázásban. 1985-ben Jugoszlávia legjobb atlétájává választották.

2002-ben posztumusz beválasztották a sportág Hírességek Csarnokába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik