Sport

Kockázatos a Balatonring-hitel

A kormányszóvivő egyelőre nem kívánt reagálni arra, hogy a sávolyi MotoGP-pálya állami támogatásának vizsgálatát követeli több civil szervezet.

A Freedom House Europe, a K-Monitor közhasznú egyesület, a Transparency International Magyarország és a TASZ Bajnai Gordon kormányfő válaszát várja arra a kérdésre, milyen szempontok alapján döntött a kormány a sávolyi beruházás támogatása mellett – olvasható a szervezetek közleményében.

Mint írták, a kedden nyilvánosságra került pénzügyminisztériumi anyagok arról tanúskodnak, hogy a tárca a beruházás állami támogatását és az állami óriáshitel konstrukcióját kockázatosnak és jogsértőnek ítélte. A múlt héten nyilvánosságra hozott hatástanulmány szakértői elemzése pedig egyértelműen kimutatta, hogy a felvázolt konstrukció számos kockázatot rejt magában és a 15 milliárd forintos MFB-hitel nyújtásával igen kedvezőtlen helyzetbe hozza a magyar államot.

A szervezetek felhívták a figyelmet arra: “az ügyben a mai napig nem született adekvát válasz arra, miért döntött tavaly októberben a kormány mégis a beruházás támogatása és az MFB-hitel odaítélése mellett”.

A civil szervezetek választ várnak a kormányfőtől a fenti kérdésre, és a szerződéskötés azonnali leállítását követelik – zárul a közlemény.

Szollár Domokos kormányszóvivő egyelőre nem kívánt az MTI-nek nyilatkozni az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik