Poszt ITT
LONDON, ENGLAND - FEBRUARY 23:  An old fashioned Wurlitzer juke box for sale at the London Classic Car Show at ExCel on February 23, 2017 in London, England. The London Classic Car Show brings together an international celebration of the very best dealers, manufacturers, car clubs and products. This year the show pays tribute to the Ferrari road car with a display made up of 20 of the greatest Ferraris with a total estimated value of more than £120 million.  (Photo by John Keeble/Getty Images)

Pető Péter: Anyák mellét szopogatom, kolbászokkal kardozom

Pető Péter
Pető Péter

felszerk. 2017. 09. 30. 07:00

Aztán hentesen lovagol és vénasszonyt csókol. Tessék szeretni.
Korábban a témában:

Hatost dobtam, kidobtam a boldogságot, úgyhogy akkortól már csak játszottam, mulattam mindig. A zenegép előtt álltam a Pozsonyi sörözőben, kitaláltam, hogy dobókockával döntöm el, melyik nótát választom, és eldöntöttem akkor azt is, hogy a nyertes dal szerint élek majd. Úgy emlékszem,

az egyeshez Pressert rendeltem, azt, hogy te majd kézen fogsz, és hazavezetsz,

ezt olyan dalnak értettem, hogy a segítségről, barátságról, odaadásról szól, úgyhogy, ha azt dobtam volna, én lettem volna a bulinegyed Batmanje, aki vigyáz azokra, akik bajban vannak, éppen összeestek, elfáradtak, lerészegedtek, szakítottak, beleszegényedtek a piálásba, őket vezettem volna haza.

A hármas, úgy rémlik, a Kafkaztól volt a Földlakó, ami azt mondja, hogy megszületett, megérkezett, de jó, a legeslegújabb kis földlakó, ha ezt hozta volna a szerencse, babákat üdvözöltem volna, mentem volna a kórházba, együtt sírtam volna fel a bébikkel,

anyák mellét szopogatom, s ha ezért az apák megvertek volna, akkor inkább tartós tejet viszek magammal,

azt iszogatom, kerek szemmel néztem volna a világba, és folyton sírtam, ordítottam volna, örültem volna, hogy itt van a legeslegújabb kis földlakó. Vagy lehet, hogy inkább apákkal piáltam volna tejfakasztókon, odahajtom a fejem reggel hatkor a vállukra, amikor már a mámor mélyén pihenve csak néznek a semmibe,

mert tudják, hogy ők most menthetetlenül boldogok, mert lesz kiért élniük majd sokáig, és lesz valaki, aki értük él majd sokára.

Aztán a hatos volt Ihász Gábortól a Múlnak a gyermekévek, amiben az van, hogy már hosszú évek óta azt mondják nekem, olyan vagyok, mint egy kisgyerek, belátom, így igaz, én nem lettem komoly, úgy mint más emberek. És persze hatost dobtam, mi mást dobtam volna, így beletoltam a pénzt a zenegépbe, és még véget sem ért a szám, máris mentem mulatni.

PALMA DE MALLORCA, SPAIN - JULY 25:  Dutch-speaking visitors party in a pub on the Ballermann stretch on July 25, 2017 in Palma de Mallorca, Spain. The term Ballermann, which combines the Spanish word for bathing site "balneario" and the German slang word for heavy drinking "ballern," has become synonymous with the party atmosphere of the beach-front street. The stretch is especially popular among young German and Dutch tourists, who spend the days at the beach and the nights in the pubs and discos.  (Photo by Sean Gallup/Getty Images)
Fotó: Getty Images/Gallup

Először a pékhez siettem, ott kezdtem játszani, várat építettem. Croissant lett volna az alapja, de azt puhának találtam, tegnapi zsömlét hoztam, azt lett az alap, arra mentek falnak a túrós batyuk, lekváros bukták. A pék odavolt, hogy milyen jó játék ez, ingyen adta a süteményeket mindenkinek, amíg építettem, segített is,

elszaladt hátra tepertős pogácsát kisütni, mert azt mondta, abból lesz jó bástya a déli oldalon.

Mikor végeztem, átmentem a könyvesboltba, kértem a vevőket és az eladókat, hogy bújócskázzanak velem, én hunytam, tízesével számoltam lassan ezerig, addig elbújt mindenki. Ha nekem kellett volna elbújnom, biztosan Dosztojevszkij mögé rejtőzöm, oda

a Bűn és bűnhődés mögé vagy A félkegyelmű alá.

Esetleg odakuporodtam volna A kis herceg közelébe. Oda nem bújt akkor senki, utoljára azt a hetven körüli nénit találtam meg, aki a szakácskönyvek közé rejtőzött. Azt mondta, azért, mert nincs pénze egyszerre könyvre és ételre, de olvasás nélkül meghalna, így szakácskönyveket vesz, azzal lakik jól, életben marad, hiszen a Váncsa István úgy írja azokat, hogy a mondatokat falja, eszi, a mondatok veszik el az éhségét.

Utána átsiettem a henteshez,

mondtam, kardozzunk, a legszebb kolbászait vette elő,

szárította őket már régen, alig várta, hogy valaki bejöjjön végre, aki azt kéri, kardozzon a kolbászokkal. Persze tudta, hogy nem lehet, hogy mindig csak szomorú szemmel találkozik, olyannal, ami a csirkefarhát árát fürkészi. Nem is lehetett úgy, megjöttem, kardoztunk önfeledten, még lovagi tornát is játszottunk, ő lett a pacim, megkértünk két vendéget, álljon be, az egyik ereszkedett is féltérdre, a másik ráült, és akkor vele kardoztam, a hentessel meg galoppoztam.

Onnan mentem az ékszerboltba, ott már focizni akartam, vittem labdát, csináltunk kaput, nyolc tyúklépés volt a mérete, rúgtam egy bivalyerőset, széttört az egyik vitrin,

bejött valaki, felmarkolta az összes gyémántot, elszaladt vele, az ékszerészt nem érdekelte,

hangos viszlátot mondott, de inkább már cselezett, gót akart rúgni nekem.

Utána már a Radnóti-szoborhoz akartam csak menni, ami ott van a Pozsonyi út meg a Radnóti utca sarkán, oda hullahopp karikát vittem, gondoltam, megtáncoltatom kicsit a nagy költőt is, aki tonnás sorokat írt élete alkonyán. De nem fértem oda, mert ott volt egy hetvenöt éves vénasszony, könnyezett magában, mormogta a Járkálj csak, halálraítélt!-et, ott tartott, hogy zsugorodj, rettentő világ!, szóltam neki, hogy játsszon velem, mulasson, de mondta, hogy ő nem játszik, nem mulat,

neki a férjét, a mindenét, harminckét éve megölték egy kocsmai verekedésben, és akkor őt, az asszonyt is halálra, végtelen szomorúságra ítélték.

Dehogy ítélték arra, mondtam neki, hogy jöjjön velem, kidobjuk neki a boldogságot.

Nem akart jönni, de felnyaláboltam, vittem a Pozsonyi sörözőbe, ott volt nagyon közel, énekeltem, hogy új mesék nem várnak reánk, de aztán elmondtam neki, hogy ez a szöveg hülyeség, mindig és mindig mesék várnak ránk. Nem számít a szöveg, csak egy sor, amit kiválasztunk, amit igazán akarunk.

Closeup photo in a bar where barmen burning drink shot
Fotó: Thinkstock

Amikor odaértünk a Pozsonyi sörözőbe, megkérdeztem, mit szeretne, hogyan szeretne még élni kicsit, mire mondta, hogy szeretne még szeretni. Tudtam, hogy a Presser hazaviszelje nem lesz jó, meg a Földlakó sem, és akkor eszembe jutott, hogy az ötös a másik Presser volt, a Jó veled, hogy fenn a fán és a fáról leesve, négykézláb a diót keresve, almalopás és menekülés közben, lihegve, röhögve, kéz a kézben,

jó, jó, jó veled, jó veled,

és a vége meg az, hogy a szerelmem voltál, a szerelmem vagy, a szerelmem leszel és szeretve, szeretve vagy. És ehhez ötöst kellett neki dobni, és megpróbáltuk. De négyes lett. Aztán újráztunk. Ez este hat felé volt. A néni este tizenegyre már nagyon elfáradt, azt mondta, hazamegy, ő már halálra van ítélve, szeretetlenségre, szomorúságra, míg él, nem dob majd ötöst. Aztán még rávettem egy dobásra, és az ötös lett,

végre ötös lett.

Felragyogott az arca, így még mélyebbek tűntek a ráncai, csoffadt arcán finoman hullámzott az öreg bőr, mind a hetvenöt éve, összes szenvedése oda volt rajzolva. Én akkor huszonegy voltam, és abban a pillanatban egészen pontosan tudtam, hogy meg kell csókolnom azt a vénasszonyt, mert igenis lehet még szeretni, és ő is fog még szeretni.

És behunytam a szemem, és odahajtottam a fejem,

ajkammal elértem az ajkát, kinyílt a szám, nyelvem átcsúszott a szájába, és csókolóztunk hosszan.

Aztán elhúztam az ajkam, kinyitottam a szemem, az övé még csukva volt, csak az arca ragyogott, néztem még kicsit, ahogyan áll ott csukott szemmel, ráncosan, aztán kiléptem az utcára.

Mentem tovább játszani, elmentem a Radnóti-szobor előtt, mondtam a szobornak, hogy járkálunk mi itt, életre ítéltek, járkálunk, és ha már életre ítéltek, végre megtudtuk, hogy igenis ki tudjuk dobni a sorsunkat.

Ha eldöntjük, igenis kidobjuk a boldogságunkat,

én is kidobtam a boldogságomat meg a végére a vénasszony is kidobta a boldogságát. És aztán már elnémultam, így meghallottam a Pozsonyi sörözőből a dalt, az volt, amelyiket kidobta a vénasszony, hallottam a szövegét, hogy taxiban, biciklin, mezítláb porban, izzadva, fázva, jóban-rosszban, jó, jó, jó veled. De akkor már nem a zenegépből szólt, a néni, az a néni énekelte.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.